Mindenmás

A Szegedi Tudományegyetem rendezi a Kárpát-medence legnagyobb nemzetközi középiskolai földrajzversenyét

Rekordszámú jelentkezés érkezett a XII. Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzversenyre. Idén 88 iskolából 578 tanuló (289 csapat) vág neki a megmérettetés első fordulójának, amelynek középdöntőjét március 31-én, fináléját április elsején rendezik Szegeden. A legjobb 24 csapat tanulói az értékes nyeremények mellett, pluszpontokkal gazdagodnak, ami hozzájárulhat a sikeres egyetemi felvételihez – közölte kedden az egyetem.

Az SZTE Földrajzi és Földtudományi Intézet Geoinformatikai, Természet- és Környezetföldrajzi Tanszék 2023-ban már tizenkettedik alkalommal rendez földrajzversenyt középiskolásoknak. A jelentkezés január 25-én lezárult és minden eddiginél sikeresebb volt, hiszen rekordszámú nevezés érkezett. Magyarország minden vármegyéjéből és a határon túlról, Erdélyből és Délvidékről, összesen 88 iskolából jelezték részvételi szándékukat a kétfős középiskolai csapatok, akiket tanáruk segít a felkészülés során.

CSÜTÖRTÖKÖN LESZ AZ ELSŐ FORDULÓ

A szervezők elmondták, hogy a járvány alatt online formában is megtartották a versenyt, tavaly újra jelenlétit hirdethettek, ekkor már nagyobb volt az érdeklődés. A rendezvényektől függetlenül is sok osztály, fakultációs csoport felkeresi az SZTE Földrajzi és Földtudományi Intézetének tanszékeit. Az érdeklődőknek színes programokat kínálnak földrajzi és földtudományi témákban. A szervezőknek nagy segítséget jelentett az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar szervezésében működő nagyköveti rendszer is. A Jakucs verseny első fordulóját online rendezik 2023. február 16-án, 14:00-16:30 óra között. Az első megmérettetés feladatait minden csapat saját iskolájában, tanári felügyelettel, az SZTE közoktatási CooSpace rendszerében oldja meg.

48 CSAPAT JÖN SZEGEDRE

Mint tovább kiemelték, a szervezők a korábbi 30, majd 40 csapat helyett, idén már 48 csapat számára biztosítják a személyes részvétel lehetőségét Szegeden 2023. március 31- április 1-jén a középdöntőben, a Földrajzi és Földtudományi Intézet Geoinformatikai, Természet- és Környezetföldrajzi Tanszékén. A bejutott csapatokat és kísérőtanáraikat vendégül látják, szállást és étkezést biztosítanak számukra. A versengés mellett nagy hangsúlyt kap az egyetem és a Földrajzi és Földtudományi Intézetben zajló kutatások és oktatás megismertetése. A szakmai kísérőprogram keretében gyűjteményeket, izgalmas előadásokat, kutatási programokat mutatnak be az SZTE oktatói és a szervezésben közreműködő egyetemisták.

GEOCAMP SZEGED

A közleményben az is olvasható, hogy a péntek délutáni írásos középdöntőből a szombaton zajló országos döntőbe idén újításként már nem 8, hanem 24 csapat jut tovább. A döntőben versenyző csapatok három fordulóban mérik össze tudásukat: laborfeladatokat oldanak meg, egy szóbeli vitafeladatot adnak elő és kvíz is várja a versenyzőket. A döntőbe jutott csapatok és felkészítő tanáraik értékes nyereményeket kapnak díjazásul. A legjobb határainkon túli középiskola csapata különdíjban részesül. Az első helyezést elért csapat Jakucs László emlékplakettet kap. A 2024-től érvénybe lépő felvételi szabályok szerint 100 intézményi felvételi pont jár az első 20 helyezett csapat tagjainak, 75 pont a döntő további résztvevőinek az SZTE TTIK alapszakjain. Az ebben a versenyben nyerhető többletpontok 2024-ben érvényesíthetők.

A Jakucs László Középiskolai Földrajzversenyhez kapcsolódóan 2023. július elején rendezik meg először a GEOCAMP Szeged-et.

A résztvevők izgalmas kirándulásokon vehetnek részt, földrajzi és földtudományi kutatásokkal ismerkedhetnek meg, interaktív bemutatókat nézhetnek és kalandos élményekkel gazdagodhatnak. A verseny résztvevői helyezésüktől függően ingyenesen vagy nagy kedvezménnyel vehetnek részt a GEOCAMP programjain.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb