Mindenmás

Részegen okozott balesetet egy férfi Szegeden, vádemelés lett a vége

Vádat emeltek azzal a férfival szemben, aki tavaly télen ittas állapotban okozott balesetet az autójával Szegeden – közölte szerdán az ügyészség. Mint kiemelték, a vádirat szerint a vádlott még 2022. január 8-án több szórakozóhelyen is szeszes italt fogyasztott, majd hajnali 6 órát kevéssel megelőzően beült a kocsijába, hogy hazamenjen. Ezt követően történt a baleset.

Az ügyészség közleményében azt írja, hogy egy útkereszteződésben a sárgán villogó rendőrlámpán az elsőbbségadási kötelezettségét figyelmen kívül hagyta, és nekiütközött a neki balról, szabályosan érkező járműbe. Az ütközés erejétől mindkét kocsi megperdült, a vétlen autó sofőrje pedig 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett. A férfit a járási ügyészség súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettével vádolja, bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb