Mindenmás

Ma farsangi mulatságot rendez az Ágota Közösség. Ki is ugrottunk Tarjánba, ahol Olajkár József Zoltán (Hangya) árult el minden részletet a Szeged365-nek

Az Ágota Közösség nagyon jó helye a fiataloknak és a gyermekeknek. Szeged Tarján városrészben biztosan nem, de szerintünk már Szegeden sem kell sokáig beszélni róluk, hiszen mindenki ismeri az intézményt. Folyamatosan jelen vannak, hiszen egymást érik a jobbnál-jobb közösségi programok, amik rendszerint a Csongor téren rendeznek. Ma pl. Farsangi mulatság lesz!

Kothencz János az ÁGOTA Alapítvány alapítója, és a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató főigazgatója sokszor nyilatkozott már nekünk, mivel mindig van egy rendezvény, mozgalom, jótékonysági megmozdulás amit segít. Most Olajkár József Zoltán-t, az Ágota Játszóház vezetőjét kerestük meg: a mai Farsangi mulatságról és az Ágota Játszóházról kérdeztük.  

Megtudtuk “Hangyától” (Tarján így ismeri a lelkes és fáradhatatlan szegedi Olajkár József Zoltánt), hogy a tarjáni városrész fiataljai együtt farsangoznak ma a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató Csongrád-Csanád vármegyei lakásotthonaiban és nevelőszülőknél élő gyermekeivel. Az eseményre egyébként több mint 150 gyermeket várnak.     

.   

Kapcsolódó cikkek

3 hozzászólás

  1. Visszajelzés: Study in Africa
'Fel a tetejéhez' gomb