Közélet

Csoportos létszámleépítésről döntöttek: 1200 embert rúg ki a Magyar Posta

A Magyar Posta 1200 fős csoportos létszámleépítésről döntött – áll a társaság keddi közleményében. „Annak érdekében, hogy a Magyar Posta – mint az ország legnagyobb postai és pénzügyi szolgáltatója, valamint csomaglogisztikai vállalata – a jelenlegi szankciók sújtotta gazdasági helyzetben is meg tudja őrizni működésének stabilitását, a társaság vezetése újabb, kényszerű döntést hozott” – írják.

A Telex szerint hozzátették: a létszámcsökkentés a szolgáltatási színvonalat nem érinti, a Magyar Postja célja továbbra is az, hogy az ország minden pontján magas minőségű szolgáltatásokat nyújtson lakossági és üzleti partnerei számára.

A SZERZŐDÖTT PARTNEREKNÉL FOGLALKOZTATJÁK TOVÁBB ŐKET

“Társaságunk hangsúlyozza, hogy a Magyar Posta által korábban meghirdetett új posta partneri program lehetőséget biztosíthat arra, hogy az érintett dolgozók a szerződött partnereknél kerüljenek további foglalkoztatásra, de a vállalat együttműködik a kormány foglalkoztatáspolitikáért felelős szervezeteivel is annak érdekében, hogy segítse a minél gyorsabb elhelyezkedést” – írják. Azt is írják, hogy a vállalat tavaly novemberben kinevezett új vezetésének kiemelt feladata a szervezet hatékonyságának növelése, „a modern és 21. század követelményeinek megfelelő üzletmenet és szolgáltatási színvonal kialakítása”. Emellett hivatkoznak még az Európát sújtó és elhúzódó szankciós energiaválságra, ami nehéz gazdasági környezetet teremt számukra.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

'Fel a tetejéhez' gomb