Mindenmás

Meghalt Gary Rossington, a Lynyrd Skynyrd eredeti felállásának utolsó tagja

Meghalt a Lynyrd Skynyrd eredeti felállásának utolsó tagja – írja a Guardian. Gary Rossington a Sweet Home Alabamát és a Free Birdöt is jegyző southern rock csapat gitárosát 71 évesen érte a halál és ő volt az egyetlen tagja a zenekarnak, aki a banda összes eddig megjelent lemezén zenélt.

Ugyan a halál okára egyelőre nem derült fény, azt azonban már korábban is lehetett tudni, hogy Rossington komoly egészségügyi problémákkal küzdött, 2015-ben szívrohamot kapott, tavaly előtt pedig egy életmentő szívműtétet kellett rajta végrehajtani – írja a HVG.

EGY SZIGORÚ TANÁR IHLETTE A NEVET

Rossington a floridai Jacksonville-ben született 1951-ben, majd a hatvanas években megalapították a Lynyrd Skynyrd zenekart, amit Rossington iskolájának szigorú tanáráról, a hosszú hajú diákokat nem toleráló Leonard Skinerről neveztek el. Az együttes nevéhez olyan örökzöld slágerek fűződnek, mint a Sweet Home Alabama és a 70-es évek nagy rockhimnusza, a Free Bird.

NEM LÉTEZHET A ZENEKAR GARY ROSSINGTON NÉLKÜL

A Lynyrd Skynyrd pályafutását végül egy tragikus baleset törte derékba, 1977-ben a zenekart szállító repülőgép lezuhant Mississippi államban, a balesetben meghalt a csapat énekese, Ronnie Van Zant és Steve Gaines gitáros is. Rossington, törött kezekkel, lábakkal, csuklókkal, bokákkal és medencével, de túlélte a zuhanást és idővel teljesen felépült a sérüléseiből. A baleset a zenekar végét is jelentette, ám 10 év múlva újjáalakult és azóta is működik. Rossington volt az egyetlen tagja a zenekarnak, aki a csapat valamennyi eddig kiadott lemezén zenélt. „Nem hiszem, hogy létezhet a Lynyrd Skynyrd Gary Rossington nélkül” – mondta Johnny Van Zant, az 1977-ben meghalt énekes, Ronnie testvére, aki az újjáalakulás óta vezeti a zenekart.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb