Közélet

Nincs megállás: továbbra is növekszik a kenyér kilójának ára, Olvasónk 1200 Ft-ért látott az egyik szegedi boltban

“Mivel jön a hétvége, gondoltam veszek kenyeret, hiszen a gyermekem is hazajön, végül azonban meggondoltam magamat” – írta szerkesztőségünknek pénteken Olvasónk, Ági, az alábbi fotót csatolva leveléhez, melyen jól látszódik, az adott üzletben egy kilogramm búzakenyér 1199 forintba került.

Olvasói fotó – köszönjük Ági!

2022 FEBRUÁRJÁHOZ VISZONYÍTVA A KENYÉR ÁRA 71,1% – KAL EMELKEDETT

A KSH legfrissebb adatai szerint 2023. februárban a fogyasztói árak átlagosan 25,4%-kal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,8%-kal nőttek. Mint írták, 12 hónap alatt, 2022. februárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 43,3%-kal emelkedett, ezen belül leginkább:

  • a tojás (79,2%),
  • a tejtermékek (76,2%),
  • a vaj és vajkrém (75,1%),
  • a sajt (72,1%),
  • a kenyér (71,1%),
  • az édesipari lisztesáru (68,6%),
  • a száraztészta (57,3%),
  • a tej (53,7%)
  • és a péksütemények (51,9%) drágultak.

Hozzátették, a termékcsoporton belül a liszt (9,8%) és az étolaj (3,4%) ára nőtt a legkisebb mértékben.

2023. JANUÁRJÁHOZ VISZONYÍTVA A KENYÉR ÁRA 1,3%-KAL DRÁGULT

A KSH adataiból az is kiderül, hogy 1 hónap alatt, 2023. januárhoz viszonyítva mennyit változtak az élelmiszerek, köztük a kenyér ára is. Mint írták, a fogyasztói árak átlagosan 0,8%-kal nőttek. Az élelmiszerek 1,7%-kal drágultak, ezen belül:

  • az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs) 6,4,
  • a kávé 6,1,
  • a gyümölcs- és zöldséglé 3,0,
  • az alkoholmentes üdítőitalok 2,9,
  • a munkahelyi étkezés 2,2,
  • az éttermi étkezés 1,9,
  • a kenyér 1,3,
  • a csokoládé, kakaó 1,2%-kal kerültek többe.

Itt is vannak kivételek, a margarin 2,2, a sertéshús 0,6, a baromfihús 0,5%-kal olcsóbb lett.

ÍGY VÁLTOZOTT A KENYÉR ÉVES FOGYASZTÓI ÁTLAGÁRA

A KSH arról is készített kimutatást, hogyan változott évről évre a kenyér fogyasztói átlagára. Eszerint a fehér kenyér kilója:

  • 2015-ben 270 Ft,
  • 2016-ban 269 Ft,
  • 2017-ben 279 Ft,
  • 2018-ban 294 Ft,
  • 2019-ben 309 Ft,
  • 2020-ban 356 Ft,
  • 2021-ben 401 Ft
  • és 2022-ben 659 Ft volt a kenyér éves fogyasztói átlagára.

HIÁBA ZUHANT A BÚZA VILÁGPIACI ÁRA, MINDEN MÁSÉRT TÖBBET KELL FIZETNIÜK A PÉKSÉGEKNEK, ÉPPEN EZÉRT A BOLTOKBAN NEM LEHET ÉREZNI A CSÖKKENÉST

A Pénzcentrum szerint a drágulás tovább folytatódhat, annak ellenére, hogy az elmúlt 4 hónapban 40 százalékkal zuhant a búza világpiaci átlagára. Mint írták, egy az RTL Híradójának nyilatkozó pékségtulajdonos elmondta, hogy a liszthez most ugyan már olcsóbban jut hozzá, de minden másért többet kell fizetnie, az energiáért, a benzinért és a munkaerőért is. A búza világpiaci árának zuhanásából a boltokban éppen ezért még semmit sem érezni, ellenben a magyar termelők egy része már fizetési nehézségekkel küzd a konkurens, olcsó ukrán gabona miatt.

Forrás: KSH/Pénzcentrum

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb