Mindenmás

Április 2-től változik a szegedi vonatok menetrendje – finomhangolásokat végez a MÁV

Tavaly decemberben a vasútvonalak mintegy harmadát érintő, a korábbiaknál utasközpontúbb, a fejlesztéseket jobban kihasználó menetrend lépett életbe a MÁV-Volán-csoport hálózatán. A szokásos év közbeni menetrendmódosítástól, április 2-től a lakossági, társadalmi igényeket, visszajelzéseket figyelembe véve a korábbinál még jobban alkalmazkodik a közösségi közlekedés a munkába, iskolába járási, hazautazási, illetve az átszállási szokásokhoz, közölte a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága.

Mint írták, április 2-től, a szokásos évi első menetrendmódosítással további újításokat, új járatokat, jobb csatlakozásokat, finomhangolásokat vezet be a MÁV-Volán-csoport, melyeknek egy része a szegedi vonatközlekedést is érinti, a Nyugati pályaudvarra naponta közlekedő IC vonatok megállnak Monorierdőn és Üllőn is.

A BUDAPEST – CEGLÉD – SZEGED (140-ES) VONALON

  • A Szegedről 4:32-kor a Nyugati pályaudvarra induló S20-as személyvonat (7009) 2 perccel korábban, 4:30-kor fog indulni, megáll Monorierdőn és Üllőn is,
  • A Kecskemétről 5:10-kor a Nyugati pályaudvarra induló személyvonat (7039) 2 perccel korábban 5:08-kor fog indulni, Monorierdő helyett Vecsésen áll meg,
  • A Kecskemétről 6:10-kor a Nyugati pályaudvarra induló személyvonat (7049) Monorierdő helyett Vecsésen áll meg.

A SZEGED – BÉKÉSCSABA (135-ÖS) VONALON

  • A munkanapokon Orosházáról 5:31-kor Békéscsabára induló 7730-as számú vonat közlekedési korlátozása megszűnik, így egész évben naponta közlekedik.

Forrás: mavcsoport.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb