Smart Szeged

9,4 milliárdból épült fotovoltaikus napelempark Szegeden

Az MVM Zöld Generáció Kft. 9,4 milliárd forintos beruházással egy 23,97 megawattos csúcs kapacitású naperőművet épített uniós támogatással Szeged határában. A fotovoltaikus erőmű Szeged északi részén, a Fehér-tó és a Halastavak között épült meg az Energy Hungary Zrt. kivitelezésében.

Bilinszky Péter, a cég üzleti projekt igazgatója a beruházást bemutató keddi rendezvényen azt mondta, a beruházás költségeiből 3,575 milliárd forintot fedezett uniós és hazai támogatás.

EZZEL 27 EZER TONNÁNYI SZÉN-DIOXID-KIBOCSÁTÁS KERÜLHETŐ EL

A sajtótájékoztatón kiderült, hogy a villamosenergia-termelő névleges teljesítőképessége 19,98 MW. Az erőmű évente 28,5 gigawattóra (GWh) villamosenergiát termel, ezzel 27,3 ezer tonna szén-dioxid-kibocsátása kerülhető el. A 25 éves tervezett élettartamú erőmű a Mavir Zrt. sándorfalvai alállomásán keresztül csatlakozik a közcélú hálózathoz – közölte a szakember. A beruházás a tervezett májusi határidőnél korábban elkészült, az erőművet már március 8-án üzembe helyezték, és azóta a sikeres próbaüzem is lezajlott – mondta Bilinszky Péter.

SZÉLERŐMŰVEKKEL BŐVÜLNÉNEK

Az igazgató elmondta, a MVM csoport megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM Zöld Generáció Kft. jogelődjét Hungarowind Kft.-ként alapították 2002-ben. A cég 2015-2016-tól alakít ki fotovoltaikus erőműveket saját beruházásban, illetve piaci akvizíciókat is végrehajtott. A cég által üzemeltetett erőművek beépített teljesítménye meghaladja 320 MW-ot, ebből 260 MW-ot biztosít fotovoltaikus forrás, melyet szél és vízerőművek egészítenek ki. Az MVM Zöld Generáció Kft. részesedése a hazai naperőmű-piacon tavaly 7,7 százalék volt, a megtermelt villamos energia mennyisége meghaladta 430 GWh-t, ez a tervek szerint jövőre másfélszeresére bővül.

A társaság a kapacitását 2025-re 800 MW-ra növelné, portfólióját pedig a jelenlegi mellett geotermikus, biogáz, biomassza – és amennyiben azt a jogszabályok lehetővé teszik – szélerőművekkel bővítené.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a társaság értékesítésből származó nettó árbevétele 2020-ban 3,918 milliárd, 2021-ben 2,102 milliárd forint volt. Az MVM Zöld Generáció Kft. 2020-ban 485 millió forint adózott eredményt ért el, tavalyi vesztesége 418 millió forint volt.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb