Közélet

Katonai menetoszlop érkezik Szeged környékére szerdán

Katonai menetoszlop közlekedik Hajdúhadházról Hódmezővásárhelyre március 29-én, szerdán a délelőtti órákban. A Honvédelmi Minisztérium óvatosságra inti a sofőröket.

Technikai átcsoportosítást hajt végre az MH Bocskai István 11. Páncélozott Hajdúdandár katonai szervezet, így katonai menetoszlop közlekedésére kell számítani az országban március 29-én, szerda délelőtt – adta hírül a Honvédelmi Minisztérium.

A menet útvonala a következő:

  • Hajdúhadház,
  • 354. számú út, 
  • 4. számú főút, 
  • 47. számú főút, 
  • M35 autópálya,
  • 47. számú főút,
  • Hódmezővásárhely, Zrínyi laktanya.

A Magyar Honvédség arra kéri a sofőröket, hogy a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a katonai járműveket, mivel azok mérete és sebessége, valamint a konvojok hossza és haladásának módja eltér a mindennapi közúti közlekedésben megszokottól – idézte soraikat az Index.

Fontos: a zárt menetoszlop járművei közé nem hajthat be civil gépjármű, ezért a járművek haladását kísérőjárművek biztosítják.

A Magyar Honvédség arra kéri a közlekedőket, hogy a katonai menetoszlopok közelében minden esetben az aktuális útviszonyok, valamint az időjárási és látási körülmények figyelembevételével közlekedjenek.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb