Mindenmás

Újra megtörtént: porfelhő miatt volt tömegbaleset, 14 autó ütközhetett Szabadka mellett (frissítve)

Súlyos közlekedési baleset történt kedden délután a Szabadka és Topolya közötti úton, amelyben a 192.RS Instagram-oldal tájékoztatása szerint legalább hét jármű karambolozott, kicsivel később a Szabad Magyar Szó már 12-ről, a Subotica pedig 14-ről számolt be. Az eddigi információk szerint – akárcsak bő két héttel ezelőtt az M1-es autópályán – ismét egy porvihar, illetve az általa okozott rossz útviszonyok okolhatóak a szerencsétlenségért.

ELTÉRŐ BESZÁMOLÓK ÉRKEZTEK, AZ EGYIK SZERINT 14-EN ÜTKÖZTEK

A tömegbaleset 14:15-kor történt a Szabadka és Topolya közötti úton, Nagyfény közelében, nem messze a Radina kafana nevű vendéglőtől. Az SZMSZ azt írta, hogy az első hírek arról szóltak, hogy 7, majd pedig hogy 12 jármű rohant egymásba. A viharos erejű szél okán keletkezett porfelhőben a Subotica tudósítása szerint viszont legkevesebb 14 jármű karambolozott, amelyek közül egy nehéz tehergépkocsi, egy pedig furgon.

Akárcsak Szegeden, az SZMSZ beszámolója szerint Szabadkán és környékén is szokatlan időjárásnak lehettek ma tanúi a polgárok:

heves hóvihar és jégeső is jutott mára.

FRISSÍTVE (20:32): 10 SÉRÜLT VAN, SENKI SINCS ÉLETVESZÉLYBEN

A Szabadkai Közkórház a kora esti órákban úgy tájékoztatott, hogy 10 sérültet láttak el, ami jó hír, hogy közülük senki sincs életveszélyben.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb