Mindenmás

27 embert fertőzött le egy szegedi ex-hentes, aki szalmonellás húst árult a piacon – mutatjuk, milyen büntetést kapott

Egy éve jött ki az első ügyészségi közlemény annak a szegedi ex-hentesnek az ügyében, aki romlott disznósajtot árult szegedi piacokon, az akkori információk alapján 28, a mostaniak szerint “csak” 27 embernek okozva szalmonella-fertőzést, négy vásárlót pedig egyenesen a kórházba juttatva. A Szegedi Járásbíróság gondatlanságból elkövetett ártalmas közfogyasztási cikkel visszaélés vétsége miatt szerda délután 210 óra közérdekű munka büntetésre a vádlottat.

AZT SEM TUDTA, MIT ÁRUL, DE LEGALÁBB NEM IS TETTE HŰTŐBE A TERMÉKEKET

A nem jogerős ítélet lényege szerint a vádlott 2019. évben sertéshús feldolgozásával és étkezési célú hústermékek előállításával foglalkozott, amelyet kistermelői piacokon értékesített a vevőknek. A vádlott 2019. május közepe és vége közötti időszakban Szegeden található piacokon több alkalommal olyan húskészítményeket (füstölt disznósajtot, füstölt májast és abált vért) forgalmazott, amelyeket a hatósági előírások megszegésével állított elő, és értékesített a vevők részére. A vádlott ugyanis nem a saját maga által tartott állatok húsából, hanem ellenőrizetlen forrásból beszerzett alapanyagokból állította elő a hústermékeket, továbbá a vádlott a termékeket hűtés nélkül szállította és értékesítette.

27 VÁSÁRLÓ KAPOTT SZALMONELLÁT, NÉGYEN KÓRHÁZBA KERÜLTEK

Mint az ügyészség szerda délután szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleménye írta, mindezeknek “köszönhetően” az eladott termékekben egy ritka Salmonella kórokozó tenyészett ki, amely a húsárukból fogyasztó vevők közül 27 személynél súlyos gastroenteritis megbetegedést okozott.

A fertőzéssel járó tünetek egységesen 3-6 napig tartottak a megbetegedetteknél, akik közül 4 fő került fekvőbeteg-ellátó intézménybe.

A Szegedi Járási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztálya helyszíni ellenőrzést hajtott végre, a vádlott által hűtés nélkül forgalmazott, jelöletlen termékekből mintát vett. A mintából a járványügyi hatóság ugyanazt a Salmonella kórokozót mutatta ki, amelyet a betegeknél is.

A bíróság a fentiek miatt bűnösnek mondta ki a vádlottat gondatlanságból elkövetett ártalmas közfogyasztási cikkel visszaélés vétsége miatt, amely bűncselekmény a törvény alapján egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.  A bíróság a büntetéskiszabás során enyhítő körülményként vette figyelembe a vádlott büntetlen előéletét, az időmúlást, míg súlyosító körülményként értékelte a megbetegedett személyek nagy számát.

A bíróság ítélete nem jogerős, azt az ügyészség tudomásul vette, ugyanakkor a vádlott és védője a kiszabott büntetés enyhítése érdekében fellebbezést jelentett be.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb