Mindenmás

Eladósorba került Makó legrégebbi szálláshelye – már akkor állt, amikor még a Hagymatikumnak nyoma sem volt

A vásárhelyi legendás Bivaly Söröző után most eladóvá vált Makó legrégebbi szálláshelye, a Bástya Hotel is. Már akkor állt, amikor még a Hagymatikumnak nyoma sem volt – szúrta ki a Promenád24.

A nagymultú Bástya Hotel Makó egyik legjellegzetesebb szálláshelye. 15 szobával a Hagymatikum szomszédságában, a Sárga Házaknak nevezett üzletsoron található. Egyedül a Grand Hotel Glorius előzi meg a sorban a foglalható szobaszámokat illetően, a magán szálláshelyek közül. Szomorú látni a hírdetést, ami egyre többször bukkan fel mostmár a közösségi médiában is.

Azt írják, hogy az épület 800.000 euróért vihető, ami mai árfolyamon nagyjából 300 millió forintot jelent.

A hirdetés szerint a hotel 3 csillagot kapott a legutóbbi minősítés során. Előnyként sorolják fel, hogy 700 négyzetméter az alapterülete, valamint közel van a fürdőhöz, néhány perc gyaloglásra megtalálható bolt, pékség, étterem, óvoda, iskola, orvosi rendelő, gyógyszertár, buszmegálló, posta, és saját parkolóhelyei is vannak. A hotel ennek ellenére egyébként jelenleg is működik.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb