Szegedi Arcok

Egy csepp önzetlenség húsvét előtt: szegedi fodrászok készítettek ünnepi frizurákat a nevelőszülőknél élő Szent Ágotás gyerekeknek

Szegedi fodrászok készítettek ünnepi frizurákat az ÁGOTA Közösség Csongrád-Csanád vármegyei nevelőszülőknél élő gyermekeinek – számolt be a kedveskedésről a Nevelőszülők a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatónál oldalon. Mint kiemelték, 11 nevelőszülőnél élő fiatal kapott így frankó sérót Szegeden.

Nem semmi kedveskedéssel készültek a közelgő húsvét alkalmából a Barber Shop BP/Szeged Feketesas utcai üzletében, a srácok ugyanis hajvágásra hívtak meg 11 nevelőszülőnél élő fiatalt városunkban. A fodrászoknak nem ez volt az első felajánlása, már decemberben is megszépítették a fiúkat – derült ki a Facebook posztból.

KÖZELEG A LOCSOLKODÁS, NEM MINDEGY, HOGY MILYEN A SÉRÓ

“A segítő szándék és a szociális érzékenység vezérelte cselekedetünket, hogy örömet okozzunk, mosolyt varázsoljunk a vérszerinti családjukat nélkülöző gyermekek arcára” – fogalmazott Takács Péter. A tulajdonos elmondta azt is, hogy a jövőben évi két alkalommal szerveznek majd ajándék hajvágást. “Szeretünk fodrászhoz járni, ezért nagy örömmel jöttünk a hajvágásra. Locsolkodni készülünk, így nem mindegy, hogy milyen a frizuránk” – mondták a baksi nevelőszülőknél élő fiúk, Pohl Dániel, Phol Kevin és Pohl Bertalan.

Varga Attiláné, forráskúti nevelőszülő a tízéves Lászlóval és az ötéves Dáviddal érkezett a hajvágásra. “A fiúk tavaly már megtapasztalhatták, milyen ügyesek a szegedi barber shop fodrászai, ezért türelmetlenül várták, hogy húsvétra menő, divatos hajkoronájuk legyen” – fogalmazott a nevelőszülő. A fiatalok élvezték a kényeztetést és örömmel mutatták egymásnak az új frizuráikat.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb