Közélet

Történelmi béremelést ígérnek az egészségügyben: 260 ezer forinttal nőhet a legalább 20 éve dolgozó ápolók bére

A mostani 390 ezerről 650 ezer forintra nőhet egy húszéves munkaviszonnyal rendelkező ápoló bruttó bére jövőre. Legalábbis ezt ígérte Takács Péter egészségügyi államtitkár egy fórumon a szakdolgozói kamara elnöke szerint.

Az államtitkár azt mondta, hogy 2024 márciusától a 19–21 éve dolgozó ápolók 60 százalékkal kaphatnak többet. Így a jelenlegi 390 ezerről 650 ezerre nőhet a szakdolgozók bruttó bére.

TÖRTÉNELMI LÉPTÉKŰ EMELÉS

Balogh Zoltán az RTL Híradónak nyilatkozva elmondta, ez történelmi léptékű emelés lehet, ha megvalósul, mert a szakdolgozók nagy része ebbe a kategóriába tartozik. A tervek szerint 2024-től átlagosan 50 százalékos béremelésre számíthat az ágazat. Idén júliustól 18 százalékos béremelés lesz, ezzel azonban a szakdolgozói kamara nem ért egyet. Ugyanis legalább 29 százalékos emelést szeretnének elérni, vagy azt, hogy a 18 százalékos emelést januárig visszamenőleg kifizessék nekik. Az RTL megkeresésére a Belügyminisztérium azt mondta, hogy a szakdolgozók bérfejlesztésének kidolgozása még folyamatban van, de azt nem közölték, hogy az idei vagy a jövő évi béremelésen dolgoznak.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb