Közélet

Gulyás Gergely: június 30-ig maradnak az árstopok, ingyenes lesz a mezőgazdasági öntözés – Kormányinfó élőben, a Szeged365.hu-n

Szerdán, a szokásos időpontban ülésezett a magyar kormány, amelyet követően azt is bejelentették, hogy csütörtökön ismertetik a legújabb döntéseket. Reggel 9.30-tól tart Kormányinfót Gulyás Gergely.

A csütörtöki Kormányinfón valószínűleg szó lesz többek közt:

  • Az élelmiszerárstopról: Orbán Viktor az előző héten már bejelentette, hogy érvényben marad az ársapka, de azt még nem közölték, hogy pontosan meddig. Valószínűsíthető, hogy most bejelentik. 
  • Az inflációról – amelyet a kormány szerint a szankciók okoznak – és az amiatt szükségessé vált egyéb kormánydöntésekről. 
  • Az ukrajnai élelmiszer-behozatalról, amelyre vonatkozóan az előző hétvégén vezettek be korlátozásokat.
  • A főváros és a kormány pénzügyi vitáiról,
  • valamint jó eséllyel a pedagógusok helyzetéről is szó esik majd. 

A Kormányinfóról ahogy mindig, most is élő szöveges tudósítással jövünk a Szeged365-ön, cikkünk folyamatosan frissülni fog.

FRISSÍTVE (9:45): KEZDÜNK

11:30-kor be kell fejezni a mai Kormányinfót – kezdte Szentkirályi Alexandra. Gulyás Gergely ezután arról beszélt, hogy a kormány minden ülését a háborús helyzet értékelésével kezdi, többszázezren haltak már meg, mindkét oldalon egyre több fegyver kerül a frontra, ami azt vetíti előre, hogy a háború elhúzódhat.

FRISSÍTVE (9:46): AGGASZTÓ, HOGY SUGÁRZÓANYAG-TARTALMÚ FEGYVEREK IS MEGJELENTEK

A miniszter aggasztó jelnek nevezte, hogy sugárzóanyag-tartalmú fegyverek is megjelentek. A magyar kormány továbbra is azt hangsúlyozza, hogy humanitárius és gazdasági segítségnyújtásban egyetértés van, de az az álláspontjuk nem változott, hogy az egész világnak az az érdeke, hogy a NATO ne keveredjen háborúba, ami atomháborút jelentene.

FRISSÍTVE (9:47): MEGHOSSZABBÍTJÁK AZ ÁRSTOPOT

Gulyás Gergely kiemelte, hogy június 30-ig maradnak az árstopok. Gulyás közölte, hogy a háború miatt jelentős inflációs helyzet alakult ki. Amíg háború van, és szankciók vannak, addig infláció is van. A kormány célja, hogy idén decemberre egy számjegyű legyen a drágulás. Június 30-ig maradnak az árstopok – jelentette be Gulyás Gergely.

FRISSÍTVE (9:49): INGYENES MEZŐGAZDASÁGI ÖNTÖZÉS

Tárgyalt a kormány a mezőgazdasági kérdésekről is. Gulyás azt mondja, azt látják, hogy az időjárás eddig kegyes volt a gazdákhoz, de szeretnék mérsékelni a tavalyi károkat, ingyenes lesz a mezőgazdasági öntözés, ennek a költségeit a kormány átvállalja. Közel tízmilliárd forintba fog kerülni az, hogy a kormány átvállalja a mezőgazdasági öntözés költségét.

FRISSÍTVE (9:50): IMPORT-TILALOM

A kormány a magyar gazdák és fogyasztók védelme miatt tiltotta meg több mezőgazdasági termék importját Ukrajnából, ez június 30-ig tart a jelenlegi döntések szerint. Magyarországon keresztül azért lehet majd szállítani, a tranzitszállítmányok zárt kapnak majd a határon, és az egész ország területén nyomon lehet majd ezeket a szállítmányokat követni, mondta Gulyás.

FRISSÍTVE (9:53): 70 FORINTOT FIZETNEK MAJD A MIKROVÁLLALKOZÁSOK

A korábban egyetemes szolgáltatásra jogosult mikrovállalkozások ezután 70 forint per kilowattot fizetnek majd az átlagfogyasztás felett, jelentette be Gulyás Gergely.

FRISSÍTVE (9:56): SZENTKIRÁLYI: MŰKÖDNEK AZ INFLÁCIÓRA ADOTT VÁLASZOK

Szentkirályi Alexandra a kormányinfón arról beszélt, hogy a kormány látja, hogy az infláció elszabadulására adott válaszaik működnek, de még van mit tenniük az ügyben. A kormány szerint januárban tetőzött az infláció Ameddig van háború és vannak szankciók, addig a magas infláció is velünk marad. Brüsszel viszont újabb és újabb szankciós intézkedéseket hoz. Az árstopok bevezetése óta több mint hatezer üzletet ellenőrzött a hatóság, hogy betartják-e az árstopokra vonatkozó előírásokat. Nem tűrik a trükközést, és nyerészkedni sem lehet.

FRISSÍTVE (9:59): AKCIÓ A BOLTOKBAN

Új inflációmérséklő eszközt vet be a kormány – mondja Szentkirályi. Akciók hirdetésére kényszerítik a kereskedőket. Az alapvető élelmiszereket húsz kötelező kategóriába kell besorolni, a boltoknak, pedig valamennyi kategóriában akciózniuk. Azt a terméket kell akciózniuk, amit az akciót megelőző 30 napban a legtöbben vettek, ennek árát 10%-al kell csökkenteni. Árstopos terméket nem lehet akciózni. Ez június elsején fog életbe lépni.

FRISSÍTVE (10:13): NYÁRON CSÖKKENHET LEGINKÁBB AZ INFLÁCIÓ

Számít-e a kormány az infláció érdemi csökkenésére júliusban? – tette fel a kérdést az ATV. Gulyás azt mondta, csak arra számolnak, hogy év végére egy számjegyű legyen az infláció, ami szerinte a nyáron valószínűleg már nagyobb mértékben fog csökkenni. Nyárra lehet áttörés az infláció csökkenésében – jelentette ki a miniszter.

FRISSÍTVE (10:14): MA LESZ HIVATALOS, HOGY KIVONUL AZ OROSZ KÉMBANK

A magyar állam minden követelését köteles behajtani – mondja Gulyás a Nemzetközi Beruházási Bank tartozásáról. A miniszter elmondta: ma jelenik meg a jogszabály arról, hogy a kémbank már nem magyar székhellyel üzemel.

FRISSÍTVE (10:21): NEM TERVEZ ÚJABB ÁRSTOPOKAT A KORMÁNY

Hatósági áras strandbelépőt követel az MSZP, Gulyás szerint erről viszont az önkormányzatokkal kell beszélni, hiszen ez az ő hatáskörük, az ő bevételeik csökkennének. Felmerült az árstopok kiterjesztése? – kérdezi az Index. Gulyás röviden válaszolt: nem.

FRISSÍTVE (10:34): STÁTUSZTÖRVÉNY

A státusztörvény-tervezetet úgy mutatta be a kormány, mint ami a tanárok érdekeit szolgálja. Hogyan szolgálná az a rendelkezés az tanárok érdekeit, mely szerint a felmondási idő két hónap helyett hat hónap is lehet. Kinek az érdekét szolgálja, ha még fél évig röghöz kötik? – kérdezte az Index Gulyás Gergelytől. A miniszter hangsúlyozta, egy jó státusztörvénynek az oktatást, annak színvonalát és a gyerekek érdekeit kell szolgálni, ez jó, ha összhangban áll a pedagógusok érdekeivel. A kormány szerint fontos, hogy a pedagógusok megfelelő körülmények között taníthassanak, a bérszínvonal területén jogos kritikák vannak, ezért próbálják azokat felzárkóztatni. Megjegyezte: ha magyar baloldal EP-képviselői nem tennének meg mindent annak érdekében, hogy a tanárok ne kereshessenek bruttó 800 ezer forintot, akkor előbb elérhetnék a kívánatos helyzetet. A státusztörvényről tárgyalnak az érdekképviseleti szervezetekkel, bíznak abban, hogy megfelelő, mindenki számára előnyös szabályokat tudnak elfogadni. Gulyás Gergely a felmondási időről kifejtette: a diákok érdeke, hogy félév végén és év végén távozhasson egy pedagógusok.

Forrás: Index, Telex, HVG

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb