Közélet

Ezt még a Holdról is látták: az indítás után 4 perccel felrobbant a Starship, amivel Elon Musk a Marsra szállította volna az embereket

Volt Starship, nincs Starship. A valaha épített legnagyobb és legerősebb űrrakétát a texasi Boca Chica-i Starbase űrközpontból lőtték fel, magyar idő szerint csütörtök délután fél 4-kor, azonban az indítás után 4 perccel, közel 30 kilométeres magasságban darabjaira hullott, miután az első fokozat nem vált le róla.

Ahogy az élő közvetítésében látható és hallható, a repülést folyamatos üdvrivalgás követte, de a kilövés után 3 perc 40 másodperccel a Starship váratlanul pörgésbe kezdett, majd T+3:59-kor hatalmas lángcsóva kíséretében felrobbant.

Elon Musk egy monitor előtt ülve, rezignáltan vette tudomásul a történteket – írta a Qubit.

Még nem világos, hogy a rakétát a földi irányítás semmisítette meg, vagy magától esett szét, de a SpaceFlightNow újságírói szerint a Starship már a kezdetektől bajban volt, és Super Heavy első fokozatának 33 Raptor hajtóművéből három nem üzemelt, majd a repülés végéig további három elromlott. Ha minden rendben alakult volna, a Starship visszatérés előtt egy órát tölt a világűrben.

Elon Musk, a SpaceX vezérének az indítást követő tweetje szerint a Starship következő tesztjére néhány hónap múlva kerülhet sor.

Így nézett ki az S24-es Starship a Mexikói-öböl partján található indítóálláson a fellövés előtt:

Fotók: SpaceX

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb