Mindenmás

Ütötték, rúgták egymást a peronon, majd előkerült a kés is – garázdaság miatt ma bíróság elé áll a hódmezővásárhelyi buszközlekedést nyújtó cég vezetője, és még két ember

A Hódmezővásárhelyi Járásbíróságon szerdán kezdődött el a hódmezővásárhelyi buszközlekedést nyújtó cég vezetőjének pere, aki tavaly tavasszal összeverekedett két, ittasságuk miatt leszállított utassal. A három férfit csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével vádolják. Az idősebb utassal szemben, aki késsel támadt a cégvezetőre, súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt is vádat emeletek.

A vádirat szerint tavaly május 14-én este egy férfi és fia utazni akart az egyik helyi járatos hódmezővásárhelyi buszon, azonban nyilvánvaló ittasságuk miatt a sofőr leszállította őket. A két vádlott a felszólításnak csak akkor tett eleget, mikor a busztársaság vezetője és annak fia is a helyszínre ért. A peronon ezután a társaság vezetője és a két eltanácsolt utas – az ügy három vádlottja – vitába keveredett egymással, majd a szóváltás kölcsönös tettlegességig fajult, megütötték, megrúgták egymást.

ELŐKERÜLT A BICSKA IS

Az MTI beszámolója szerint idővel a busztársaság vezetője és az eseményekbe addig be nem avatkozó fia távozni akart, de ekkor a velük szemben álló idősebb utas elővett egy bicskát. A késsel két alkalommal nagy lendülettel a cégvezető felsőteste felé szúrt, azonban neki sikerült kitérnie, így nem sérült meg. Az édesapja elleni támadást végül a vádlott fia hárította el úgy, hogy az elkövetőt fejbe rúgta, aki emiatt a földre került.

Az ügyészség az elsőrendű vádlottal szemben, beismerése esetére és amennyiben lemond a tárgyalás jogáról, egy év három hónap börtönbüntetés kiszabását indítványozta. A fiával, a másodrendű vádlottal szemben egy év – két év hat hónapra felfüggesztett – börtönbüntetés kiszabását kérték. A cégvezetővel szemben 100 napi tétel, összesen 150 ezer forint pénzbüntetés kiszabására tett indítványt az ügyészség. A vádlottak nem ismerték el bűnösségüket, így a bíróság tárgyaláson dönt ügyükben. Egyben elrendelte az 1991 óta cselekvőképességét kizáró gondnokság alatt álló, állandó pszichiátriai kezelést kapó elsőrendű vádlott igazságügyi szakértői vizsgálatát, mert ez a nyomozás alatt nem történt meg – írja a közleményben.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb