Közélet

Kegyelem, szegedi módra: Ferenc pápa látogatására hivatkozva mentette fel Novák Katalin Budaházyékat

Novák Katalin szegedi származású államfő Ferenc pápa látogatására hivatkozva adott kegyelmet a Hunnia-perben elítélteknek, így Budaházy Györgynek is. A döntést a Sándor-palota azzal magyarázta, hogy a pápalátogatás különleges alkalom, és az államfő élni kíván kegyelmezési jogkörével.

A pápalátogatás hete különleges alkalom arra, hogy az államfő kegyelmezési jogkörével éljen. Ezért a köztársasági elnök arról döntött, hogy ebből az alkalomból széles körben ad kegyelmet

− idézte a Sándor-palota közleményét az Index.

A Hunnia-per résztvevői az 2007–2009-es időszakban követtek el Molotov-koktélos vagy robbantásos támadásokat az akkori kormánypártok, az MSZP és az SZDSZ pártirodáinál és a politikusok otthonánál.

A jelenleg a váci börtönben büntetését töltő Budaházy György reagált a köztársasági elnök kegyelmének hírére. 

“Nagyon köszönöm elnök asszonynak, hogy végre megszabadítottak ettől a tehertől. Döntésüket nem lehet elválasztani attól, hogy milyen sok ember állt ki mellettünk. A köszönet jár a Budaházy Bizottság az Igazságtételért tagjainak, minden közéleti szereplőnek, mindenkinek, aki kiállt mellettünk, minden magyarnak, akik bármit is tettek értünk, támogatást adtak, imádkoztak, aláírták a szabadulásunkért indított petíciót. E nélkül nem sikerült volna

− mondta a Pesti Srácoknak Budaházy. 

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb