Mindenmás

Dugig megtelt a fővárosi Kossuth Lajos tér, Orbán Viktor és Novák Katalin is a helyszínen hallgatja a szentmisét

Vasárnap délelőtt kerül sor a pápalátogatás legnagyobb eseményére, ugyanis Ferenc pápa ezekben a percekben is szentmisét tart. A fővárosi Kossuth Lajos tér teljesen megtelt, de a környező utcákban kivetítőről is lehet követni a szentmisét.

Előzetes regisztráció nélkül, bárki részt vehet az eseményen, akik pedig a 25 ezer ember befogadására képes téren nem kapnak helyet, azok a környező utcákban kihelyezett kivetítőkön tudják követni az eseményeket. A rendezvényre tilos volt bevinni többek között üvegtárgyakat, fémpalackot, szeszes italt, de még rollert és kerékpárt is. Összecsukható, kis méretű zarándokszékeket, zászlórudat és táblákat viszont be lehet vinni a rendezvényre – írja a Portfolio.

ORBÁN VIKTOR ÉS NOVÁK KATALIN IS A HELYSZÍNEN HALLGATJA MEG A SZENTMISÉT

Ahogyan arról az Index beszámolt, Orbán Viktor miniszterelnök, Novák Katalin köztársasági elnök, valamint Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter és Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter is a Kossuth Lajos téren hallgatja a szentmisét.

FERENC PÁPA: OLYAN SZÉP, AHOGY MOST EGYÜTT VAGYUNK

„Testvérek, ahogy ma reggel itt vagyunk, érezzük meg azt az örömöt, hogy Isten szent népe vagyunk: mindannyian az ő meghívásából születünk, ő gyűjtött egybe minket és ezért vagyunk az ő népe, az ő nyája, az ő egyháza. Azért hívott itt egybe minket, különbözzünk bár egymástól és tartozzunk bár különböző közösségekhez, hogy szeretetének nagysága mégis egyetlen ölelésben egyesítsen minket” – mondta el az egyházfő, majd hozzátette:

Olyan szép, ahogy most együtt vagyunk: püspökök és papok, szerzetesek és világi hívek; olyan jó, hogy ezt az örömöt más keresztény felekezetek küldötteivel, a zsidó közösség vezetőivel, a civil szervezetek képviselőivel és a diplomáciai testülettel is megoszthatjuk. Ez a katolicitás: mindannyiunkat, keresztényeket, akiket a Jó Pásztor név szerint szólított meg, arra hívott, hogy szeretetét befogadjuk és továbbadjuk, hogy az ő nyáját befogadóvá tegyük és sohasem kirekesztővé. És ezért mindannyian arra kaptunk meghívást, hogy ápoljuk a testvériség és az együttműködés kötelékeit, megoszlás nélkül, anélkül, hogy közösségünket saját tulajdonunknak tekintenénk, anélkül, hogy elmerülnénk a saját területünk védelme fölötti aggódásban, hanem megnyílva a kölcsönös szeretet előtt

fogalmazott Ferenc pápa.

Forrás: Index

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb