Közélet

Ma volt a honvédség új vezetőjének kinevezés előtti meghallgatása: elmondta, milyen haderőt szeretne

A Magyar Honvédség mentális megújítását és egy ütőképes, elkötelezett, a NATO kötelékében is működőképes haderő létrehozását nevezte fő feladatának a Honvéd Vezérkar főnökének jelölt Böröndi Gábor altábornagy a kinevezése előtti meghallgatásán, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának keddi ülésén.

ERŐS HADERŐ LÉTREHOZÁSA A CÉL

Az altábornagy kiemelte: a Magyar Honvédség nemzeti hadsereg, amely felkészített, kiképzett, felszerelt tagja a NATO-nak. Hozzátette, a cél az, hogy a magyar katonai hagyományokon alapuló, erős, hadműveleti és stratégiai szinten befolyásolni képes haderőt hozzanak létre. A vezérkari főnöknek jelölt Böröndi Gábor fontos feladatának nevezte a katonák harcászati kiképzését, a stratégiai felderítést, és azt is, hogy a magyar katonai oktatásba visszahozzák a nukleáris elrettentést. Továbbá olyan logisztikát kell szervezni, ami képes ellátni a harcoló csapatokat – tette hozzá. Közölte: hiszi és vallja, hogy a misszió az a gyakorlóterep, ahol meg tudják mérni, hol tartanak a katonák felkészítésében.

ELHÚZÓDÓ HÁBORÚRA SZÁMÍTANAK

Szalay-Bobrovniczky Kristóf, honvédelmi miniszter Böröndi Gábor kinevezés előtti meghallgatását követően, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának keddi ülése után arról beszélt: a kormány és ő maga is elhúzódó háborúra számít. Mint mondta, a magyar kormány a béke és tűzszünet oldalán áll, de katonai értelemben fel kell készülni arra, hogy ez a konfliktus elhúzódik, jelen lesz Európa keleti határán.

“MEGFELELŐ EMBER A MEGFELELŐ HELYEN ÉS MEGFELELŐ IDŐBEN”

Kiemelte: erre a Magyar Honvédségnek fel kell készülnie, ezért javasolta a “megfelelő ember a megfelelő helyen, a megfelelő időben” elvét követve, hogy Böröndi Gábor altábornagy vezesse a harcászati szintről a hadműveleti szintre a honvédséget. El kell jutnunk oda, hogy a Magyar Honvédség a NATO mint védelmi szövetség tagjaként, de a nemzeti haderőre épülve, az újonnan beérkező eszközök rendszerbe állításával, az ehhez kapcsolódó harceljárások kidolgozásával és legfőképpen egy megújult morális, lelki alapon, egy mélyreható szervezeti kultúra-váltást követően egy magasabb harckészségi állapotba kerüljön – fogalmazott.

A honvédelmi bizottság 8 igen és Novák Előd (Mi Hazánk) tartózkodása mellett támogatta Böröndi Gábor kinevezését.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb