Mindenmás

A szegedi rendőrök elfogták az utóbbi idők legromantikusabb rongálóját: egy férfi autójával felhajtott a Dóm kapuja elé, hogy ott felkérje hölgyét egy táncra

A szegedi rendőrök elfogták az utóbbi idők legromantikusabb rongálóját. A budapesti férfi osztálytalálkozóra érkezett Szegedre pénteken, miután hölgyismerősét remélve, hogy lenyűgözi, úgy döntött, a Lada Nivája terepszögeit kihasználva felhajt a szegedi Fogadalmi templom kapuja elé és ott felkéri a hölgyet egy táncra, tudatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A HÖLGY NEM FOGADTA EL A FELKÉRÉST

A rendőrségen 2023. április 28-án indult nyomozás a szegedi Fogadalmi templom lépcsőjének megrongálása ügyében. Az elkövetés után nem sokkal kiderült, hogy a bűncselekményt egy budapesti férfi követte el, aki osztálytalálkozóra érkezett Szegedre. Az esemény végeztével a férfi felajánlotta hölgyismerősének, hogy autójával hazaszállítja. A hölgy elfogadta a fuvart, azonban út közben a sofőr kockázatos lépésre szánta el magát: a Dóm mellett haladva felhajtott annak lépcsőjén, megállt a kapu előtt és egy táncra kérte fel a hölgyet. A Dóm lépcsőjén keletkezett sérüléseket csak a távozásuk után észlelte a bejelentő. A hölgy a felkérést nem fogadta el, viszont a férfinak a Dóm lépcsőjének megrongálása miatt kell felelnie.

A Szegedi Rendőrkapitányságon rongálás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A férfi gyanúsítotti kihallgatásán a bűncselekmény elkövetését beismerte.

Forrás: police.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb