Közélet

Közismert orvos fia követte el a szerb mészárlást, Molotov-koktél is volt nála (18+)

„Egyest kapott történelemből, és azután egyszerűen megőrült. Rálőtt a történelemtanárnőre, majd az osztálytársaira. Színötös tanuló volt, strébernek hívtuk” – mesélték a belgrádi Blicnek a belgrádi Vladislav Ribnikar általános iskola tanulói hetedikes társukról, aki apja két fegyverével kilenc embert ölt meg szerda reggel, nem sokkal kilenc óra előtt.

A Novosti értesülése szerint az ámokfutó 14 éves fiú egy ismert belgrádi radiológus fia, mint az Index megjegyezte, a Belgrád előkelő negyedének tartott vracari iskolában egyébként is több jeles személyiség gyermeke tanul, többek között a kereskedelmi miniszter két gyereke, egy kosárlabdázó, egy énekesnő és egy műsorvezető csemetéje. Ők kivétel nélkül megúszták a vérengzést, szüleiket azonban sokkolták a történtek.

A gyilkosról az alábbi információk jelentek meg az előző beszámolónk óta:

  • Egy hónapon át tervezgette a bűntényt a 14 éves Kosta Kecmanovic – hangzott el Branko Ruzic oktatásügyi és Danica Grujicic egészségügyi miniszter sajtótájékoztatóján szerda délután. Magyarán, a gyilkosságot előre eltervezte a 14 éves gyanúsított, a házkutatás során kiderült, előre elkészített listája volt, amelyen azoknak a diákoknak a neve szerepelt, akiket meg akart ölni – írja a Szabad Magyar Szó.
  • Az Index által idézett lap arról is beszámolt, hogy a rendőrség letartóztatta Kecmanovic édesapját.
  • A hetedikes fiú két pisztollyal és több tárral érkezett az iskolába. A helyszínelés során kiderült, hogy a két fegyver egyike egy szerb gyártmányú Zastava CZ99-es.
  • Kosta Kecmanovic hátizsákját egy tanteremben fedezték fel a nyomozók, három Molotov-koktélt találtak benne, amelyeket szerencsére nem volt alkalma bevetni.
  • „Az apa állítja, hogy széfbe zárva tartotta a fegyvereit, de ezek szerint a gyermek nyilvánvalóan tudta a kódot, amely a széfet nyitotta. A két pisztoly mellett három teli tárat is találtak. Nem hivatalosan úgy tudjuk, hogy a fiú édesapjával együtt járt és tanult lőni. A férfi ellen megtesszük a megfelelő jogi lépéseket” – mondta Grujicic az újságíróknak.
  • Branko Ruzic oktatási miniszter szerint az ilyen támadásokért nagyrészt a filmek, a számítógépes játékok és az úgynevezett nyugati értékek terjedése tehető felelőssé. Mint mondta, fordulatra lesz szükség a szerbiai oktatási rendszerben, hogy az ilyen esetek ne váljanak általánossá Szerbiában – írja az MTI.

A tárcavezető bejelentette, hogy a szerb kormány péntektől vasárnapig háromnapos gyászt hirdet.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb