Közélet

Vajon ki lesz az Év civil szervezete és az Év adományozója? Május 15-ig te is jelölheted az arra érdemes szegedi és környéki egyesületet

A Csongrád-Csanád Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ idén is meghirdeti az Év Csongrád- Csanád Vármegye Civil Szervezete 2023., és az Év Csongrád-Csanád Vármegyei Adományozója 2023. díj pályázati felhívását, tudatta szerkesztőségünkkel a szervezet.

A Civil Központ célja, hogy ezzel is népszerűsítse a vármegyében működő civil szervezetek munkáját és elősegítse a közjó érdekében végzett tevékenységük megbecsülését, illetve felhívja a figyelmet a vállalkozások társadalmi felelősségvállalására, példaértékű támogatói tevékenységére. Az elismeréseket június 2-án, Ópusztaszeren vehetik át a szakmai zsűri által kiválasztott díjazottak.

HELYI ÉRTÉKTEREMTŐ SZERVEZETEK MUNKÁJÁT ISMERIK EL

A díjak alapításával a Tisza-parti Civil Közösségekért Egyesület, mint a Csongrád-Csanád Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ címbirtokosa a köszönetét szeretné kifejezni a helyi értékteremtő önszerveződéseknek és a civil szervezetek munkáját anyagi, vagy tárgyi adományokkal, szolgáltatásokkal segítő gazdasági szereplőknek. Az alapító szándéka szerint az elismerés hozzájárulhat ahhoz, hogy megújult erővel folytassák tovább pótolhatatlan munkájukat az adott közösségekben.

ŐKET JELÖLHETED

  • Az Év civil szervezete felhívásra jelölni lehet bármely Csongrád-Csanád vármegyében bejegyzett és legalább 5 éve sikeresen működő civil szervezetet, amely tevékenységével fontos társadalmi értékre irányítja rá a figyelmet, példaértékű közösségi teremtésével és önzetlenégével kivívta szűkebb vagy tágabb környezete elismerését.
  • Az Év adományozója díjra pedig jelölni lehet bármely Csongrád-Csanád vármegyében bejegyzett és legalább 5 éve sikeresen működő vállalkozást, amely a társadalmi felelősségvállalás jegyében anyagi, vagy tárgyi adományokkal, a működés feltételeihez hozzájárulva segíti a civil szektor tevékenységét.

Pályázni a Civil Központ weboldalán közzétett adatlapokon 2023. május 15-én éjfélig lehet, a pályázatokat a Civil Központ gyűjti, és egy többtagú, szakmai zsűri bevonásával bírálja el.

JÚNIUS 2-ÁN, ÓPUSZTASZEREN LESZ A DÍJÁTADÓ

A zsűri által kiválasztott első három civil szervezet munkájának elismeréseként ünnepélyes keretek között veheti át a Csongrád-Csanád Vármegye Civil Szervezete 2023. díjat, 2023. június 2-án, Ópusztaszeren, amelyhez egyenként 50.000 Ft értékű ajándékutalványt is kapnak. Ugyanitt veheti majd át az Év adományozója díjat is a zsűri által legnemesebb támogatónak ítélt gazdasági szereplő.    

Forrás: Csongrád-Csanád Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb