Sport

Emberhátrányban vezettünk is, végül egy pontot hoztunk haza Csákvárról

Az NBII-es labdarugó csapatunk utolsó hazai mérkőzése előtt Csákvárra látogatott. Sajnos gyorsan emberhátrányba kerültünk, majd így is megszerezték. srácok a vezetést. Végül 1-1 lett a találkozó végeredménye.

Nem a legnagyobb lendülettel kezdtek a csapatok, de így is a papírforma szerint, mi vezettünk több támadást a Csákvár kapuja ellen. Sajnos hiába oldottuk meg ügyesen mezőnyben a játékot, a végén, a kapu előtt mindig hiba csúszott a kivitelezésbe.  Az első játékrész legvégén ráadásul Szatmári Lóránd egy szabálytalanságot követően megkapta a második sárga lapját, gy kiállította a játékvezető. 

Az öltözőben történhetett valami, mert nemhogy lehajtott fejjel jöttek ki a szegediek, de az emberhátrány ellenére a fordulást követően Szakály Dénes sarokrúgása után Farkas Aurél fejelte le a labdát, amit Gajdos Zsolt fordulásból a kapuba továbbított. 

Nem sokáig örülhettünk azonban, ugyanis pár perccel később Torvund Alexander jobboldali beadása után Vaskó Tamás a kapunkba bólintott. Az egyenlítést követően egy ígéretes lehetőség adódott előttünk: Gera Norbert nagyszerűen viharzott el a baloldalon, majd a büntetőterületen belülre érve fellökték, a játékvezető azonban nem ítélt büntetőt. 

Csapatunk maradt az ötödik helyen a tabellán, a Gyirmót előnye ugyanakkor két pontosra nőtt velünk szemben. Jövő héten vasárnap 17 órakor egy vérbeli hatpontos rangadót vívunk a győri sárga-kékekkel a Szent Gellért Fórumban. Végeredmény: Aqvital FC Csákvár – Szeged-Csanád GA 11 (00)

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb