Smart Szeged

Nyáron megkezdődik a zajvédőfalak építése a Szeged–Röszke vasútvonalon

A jóváhagyott környezetvédelmi engedélynek megfelelően nyáron megkezdődik a kijelölt helyeken a zajvédőfalak építése és passzív akusztikai védelem kialakítása. A MÁV beruházásában megvalósuló Szeged-Rendező–Röszke országhatár vasútvonal átépítése, villamosítása ütemterv szerint halad, a munkálatokat – beleértve a zajvédelmi rendszerek kiépítését – tervezetten idén ősszel fejezik be teljeskörűen – közölte szerkesztőségünkkel a MÁV.

Tavaly májusban került szóba a zajvédőfalak fontossága, akkor a kecskésieknek és szentmihályiaknak kértek ilyen szerkezetet Szegeden. A helyiek aggodalmát az keltette fel, hogy a Szerbia felé tartó sínek túl közel húzódnak a kertvárosi utcák mellett, így az ott lakók a megnövekedő vasúti forgalom miatt nagyobb zajra számíthatnak. Már akkor kiderült, hogy a MÁV a teljes vonalra akusztikai felülvizsgálati tervet készít, és aszerint határozzák meg, hogy hova telepítenek zajvédő falat.

HÁROM SZAKASZBAN ÉPÍTENEK KI ZAJVÉDŐ FALAKAT

A témában a MÁV ma azt írta, a környezetvédelmi engedélynek és az akusztikai vizsgálatoknak megfelelőn három szakaszban, összesen 1.408 méter zajvédőfalat építenek ki, illetve a kijelölt helyeken a passzív zajvédelmi intézkedéseket is elvégzik.

KORLÁTOZZÁK A SEBESSÉGET

A vasúttársaság azt is kiemelte, hogy csökkentett, 60 km/h sebességben korlátozták a tehervonatok maximális sebességét, nem csak az építési munkálatok idejére, hanem a teljes vonatforgalom újraindulását követően is az elkerülő tranzitforgalom 2025. év végére tervezett visszatereléséig. Mint írják, a csökkentett sebesség miatt a vasúti forgalom zajterhelése nem fog növekedni az átadást követően sem, sőt a beruházás befejezésétől a vasúti pálya a nap 24 órájában képes lesz a forgalom lebonyolítására, ennek okán az éjszakai tehervonatok mennyisége csökkeni fog. A vasúti pálya átépítése, korszerűsítése már önmagában hozzájárul ahhoz, hogy a vasúti forgalomból eredő zajterhelés csökkenjen, hiszen új vágányokon, új síneken a vasúti forgalomból eredő zaj- és rezgéscsillapítás is megvalósul.

ÜTEMTERV SZERINT HALAD AZ ÁTÉPÍTÉS

A Szeged-Rendező–Röszke országhatár vasútvonal átépítése ütemterv szerint halad, a teljes vonalon befejeződött a nagygépes munkavégzés, a vasúti pálya, a vágányok, a váltók és a szükséges építmények is elkészültek. A vasúti pályaépítés befejezés után elkezdődtek a párhuzamos és keresztező közműhálózati kiváltások és a felsővezetéki oszlopok telepítése tovább folytatódott. Jelenleg is a nappali órákban – vonatmentes időszakban – végzik a vasútvonal hátralévő kivitelezési munkáit. Folyamatban vannak Röszke vasútállomás üzemi épületének teljeskörű felújítási munkái. Szentmihály új megállóhelyen és Röszke állomáson megkezdett akadálymentes magas peronok építése zajlik, a tervek jóváhagyása után az utasbeállók telepítése következik. A párhuzamos utak építési munkái is zajlanak – tették hozzá.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb