Mindenmás

Balhé Szeged belvárosában: ököllel ütöttek arcon egy férfit, a rendőrség most nagy erőkkel keresi a tettest

A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy férfi azonosításában, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy Szegeden bántalmazott egy férfit – tették közzé a felhívást szerdán délután a police.hu-n.

Mint a rendőrök kiemelték, a Szegedi Rendőrkapitányság garázdaság vétség gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. A feljelentés szerint az elkövető 2023. május 14-én hajnalban Szeged belvárosában ököllel arcon ütött egy férfit. A térfigyelő kamerák felvételt készítettek a feltételezett elkövetőről:

Az erőszakos garázda fekete kabátot, farmernadrágot, terepmintás hátizsákot és fekete sportcipőt viselt a bűncselekmény elkövetése során.

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható személyt felismeri, tartózkodási helyével vagy a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Szegedi Rendőrkapitányságon (6721 Szeged, Párizsi krt. 16-22). Telefonon a névtelenség megőrzése mellett bejelentés tehető a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság 06/62/562-400-as hívószámán, továbbá a 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán, valamint a 112-es segélyhívó telefonszámon.

VASÁRNAP HAJNALBAN EGY EMBERT VITTEK EL KÖNNYEBB SÉRÜLÉSEKKEL A KÁRÁSZ UTCÁRÓL

Azt, hogy vasárnap hajnalban balhé volt a Kárász utcán már tegnap megírtuk, az viszont még nem tisztázott, hogy ugyanarról van-e szó, mint a fent említett esetben. Kedden a rendőrség szerkesztőségünknek írta, hogy vasárnap hajnalban a Kárász utcán két férfi összeverekedett. Az Országos Mentőszolgálat munkatársai egy személyt könnyebb sérülésekkel szállítottak a területileg illetékes kórházba.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb