Szegedi Arcok

Óriási megtiszteltetés érte Dr. Letoha Tamást

Márciusban Dr. Jordan B. Peterson vezetésével politikusokból, üzleti vezetőkből és közéleti értelmiségiekből álló nemzetközi koalíció jelentette be, hogy megalakult a “Szövetség a Felelős Állampolgárságért”, azaz a The Alliance for Responsible Citizenship. Mint ma kiderült, Dr. Letoha Tamás, szegedi kutatóorvos most meghívást kapott a Szövetség őszi konferenciájára.

Dr. Letoha Tamás a közösségi oldalán azt írja, hogy a „Szövetség a Felelős Állampolgárságért” alternatívát kínál azon egyre terjedő nézetek mellett, hogy a hanyatlás elkerülhetetlen. A Szövetségnek több mint 30 fős szervezőbizottsága van, köztük például:

  • Prof. Arthur Brooks,
  • Prof. Niall Ferguson,
  • Bjørn Lomborg
  • és Dr. Jordan B. Peterson,
  • de fellelhető még itt Tony Abbott
  • és John Howard volt ausztrál miniszterelnökök,
  • valamint John Anderson volt miniszterelnök-helyettes.

Dr. Letoha Tamás így fogalmazott a meghívással kapcsolatban: “az utóbbi egy-két évben megszaporodtak a neves nemzetközi szervezetekben, tudományos társaságokban való részvételre vonatkozó meghívások. Én pedig nem tudom, kik azok a számomra ismeretlen támogatók, akik ezekre a helyekre beajánlanak, de köszönöm nekik. Igyekszem megszolgálni.”

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb