Közélet

Új ipari parkot alakíthatnak ki Szegeden, Szijjártó Péternek kell az előterjesztést elkészítenie

Új ipari parkot alakíthatnak ki Szegeden, ugyanis beruházási célterületté nyilvánította a kormány az 5-ös főút melletti földterületeket – áll a szerda este megjelent Magyar Közlönyben. Ez egyébként az a terület, ahol a Pick Szeged Zrt. tervezte felépíteni az új gyárat, de végül a Szabadkai úton fejlesztettek, így a földdarab szabad maradt.

A Modern Városok Program megszüntetése előtt még sikerült lobbizni arra, hogy ipari parkot hozzanak létre az 5-ös főút mellett. A Magyar Közlönyben az áll, hogy a kormány kijelölt egy 200 hektárnyi beruházási célterületet, valamint a szegedi ipari terület bővítéséről és az összefüggő infrastruktúra-fejlesztésről is döntöttek. A dokumentum szerint a kormány:

  • egyetért a szegedi ipari terület fejlesztésével összefüggésben az ipari fejlesztési területek bővítésével és fejlesztésével;
  • egyetért a fejlesztési területek megközelítését szolgáló úthálózatok fejlesztésének megvalósításával;
  • felhívja a külgazdasági és külügyminisztert, hogy – az építési és közlekedési miniszter, valamint a fejlesztési területek használatában érintett gazdasági szereplők és szervezetek bevonásával – készítsen előterjesztést a Kormány részére a 2. pont szerinti célok megvalósításához szükséges intézkedésekről;
  • egyetért a fejlesztési területek megközelítését szolgáló vasúti fejlesztések megvalósításával;
  • felhívja a külgazdasági és külügyminisztert, hogy készítsen előterjesztést a Kormány részére a 4. pont szerinti célok megvalósításához szükséges intézkedésekről;
  • egyetért a fejlesztési területek ipari és innovációs létesítményei, építményei hosszú távú,
    – a biztonságos villamosenergia-ellátása érdekében szükséges áramellátási kapacitáshoz szükséges fejlesztések,
    – a biztonságos földgázellátását biztosító hálózati fejlesztések,
    – a biztonságos ivóvíz- és iparivíz-ellátásához szükséges beruházások,
    – a kommunális és ipari szennyvízelvezetéshez szükséges szennyvízcsatorna és -vezeték kiépítésének,
    – a csapadékvíz biztonságos kezelésével összefüggő infrastruktúra-fejlesztések,
    – a biztonságos távközlési infrastruktúrájának és
    – a biztonságos, a lakosság védelmét szolgáló zajvédelmi rendszer
    lehetőség szerint állami beruházás keretében történő megvalósításával.

Mindezek mellett Szijjártó Péternek az érintett miniszterek bevonásával, valamint a fejlesztési területek használatában érintett gazdasági szereplők és szervezetek bevonásával készíteni kell egy előterjesztést a Kormány részére a 6. pont szerinti célok megvalósításához szükséges intézkedésekről is. Sőt, a külgazdasági és külügyminiszter fel lett hatalmazva arra, hogy együttműködési megállapodást kössön, és kiemelt jelentőségű beruházást valósítson meg a fent is említett fejlesztési területeken. Szijjártó Péter október 31-ig kapott időt az előterjesztések benyújtására.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb