Mindenmás

Nemzetközi embercsempész-hálózatot számolt fel a rendőrség, egy ásotthalmi férfi is segítette őket

Nemzetközi embercsempész-hálózatot számolt fel a KR NNI. Összesen 14 gyanúsítottal szemben folytatták le a nyomozók az eljárást, a Veszprém Vármegyei Főügyészség már vádat is emelt ellenük. A magyar elkövetők mellett román, szlovák és lengyel állampolgárok is vannak, míg a vezető egy líbiai férfi. A bizonyítékok alapján a bűnszervezet több mint 600 illegális migráns Nyugat-Európába való szállításáért felelős. Az ügyről ma tartott közös sajtótájékoztatót a rendőrség és az ügyészség.

Mint az a sajtótájékoztatón elhangzott, az illegális migráció egyre nagyobb veszélyforrást jelent Magyarország számára. 2020 óta folyamatosan növekszik a hazánkban elfogott illegális migránsok száma, s velük párhuzamosan egyre nagyobb számban jellenek meg embercsempészek is. Hazánk bűnügyi mutatóiban az embercsempészés évről évre drasztikusan nő. Míg a migráció megjelenésének első időszakában adhoc jelleggel, és spontán szerveződtek olyan csoportok, akik az illegális migránsoknak nyújtottak segítséget Nyugat-Európába szállításukhoz, addig mára komoly nemzetközi szintű bűnszervezetek épültek ki.

A SZÁLAK EGY IRÁNYBA MUTATTAK

A 2020-as évtől leginkább a szerb-magyar határszakaszon jelentek meg harmadik országbeli állampolgárok, főleg szírek és afgánok, akik többségében létrázással, kerítés átmászással, vagy alagútásással jutottak be hazánkba, s innen főként Ausztriába, illetve Németországba szándékoztak továbbutazni. A déli határszakaszon – Ásotthalom, Mórahalom, Ruzsa és Öttömös külterületén – vadkamerák is rögzítették a vonuló migránscsoportokat, illetve a sétáltatókat.  

EGY ÁSOTTHALMI FÉRFI SEGÍTETTE A CSEMPÉSZEKET

A rendőrség közleménye szerint az elfogott illegális migránsok, és a csempészésükben részt vett személyek ügyeit elemezve a KR NNI nyomozóinak látókörébe került Ruzsa és Ásotthalom külterületén több tanyaépület, amely pihentető helyül szolgált az illegális migránsoknak, valamint az egyes ügyek azonos elkövetési módszereinek  köszönhetően kezdett körvonalazódni egy őket segítő szervezett bűnözői csoport. Sikerült beazonosítani azt az ásotthalmi férfit, aki vízzel és élelmiszerekkel látta el az illegális migránsokat, illetve ő volt az, aki a tanyáján helyet biztosított az egyes járművek átalakításához, valamint esetenként szállást keresett a sofőröknek.

ÁTALAKÍTOTTÁK A JÁRMŰVEKET

A bűnszervezet kezdetben normál közúti közlekedésre kialakított ponyvás vagy dobozos teherautókat használt az emberek szállítására. Később azonban a sorozatos rendőri felfedések okán, tevékenységük leplezése érdekében a gépkocsikban rejtekhelyeket kezdtek kialakítani. Az ehhez szükséges járműveket egy szlovák férfi szerezte be jóhiszemű eladóktól, akitől valójában nem működő cégek nevére kiállított tulajdonjog átruházási szerződéssel vásárolták meg azokat. Volt olyan építési törmeléket szállító teherautónak álcázott jármű, amelynek rakodófelülete alatt alakítottak ki üreget, és erre építési törmeléket helyeztek el. Az illegális migránsok pedig alatta, a rejtekhelyen bújtak meg.

A gépkocsiparkban volt traktor is, amihez olyan utánfutót rögzítettek, aminek a rakodótere alatt szintén rejtekhelyet készítettek. A jármű a migránsok szállításakor általában trágyát szállított. Az autók között volt egy betegszállító jármű is, amivel szintén csempésztek embereket. De a tervek között szerepelt futárszolgálatok által használt gépjármű, tartálykocsi, de még halottszállító autó megvásárlása és átalakítása is. Erre azonban a rendőrségi elfogásoknak köszönhetően már nem került sor.    

  

HAJLÉKTALANOK VOLTAK A SOFŐRÖK

A sofőrök általában hátrányos szociális helyzetben lévő férfiak, vagy hajléktalanok voltak. Állampolgárságukat tekintve magyarok, észtek, lengyelek és románok. Őket a szállítási feladatuk előtt általában egy budapesti szállón, vagy bérelt lakásban szállásolták el. Majd chatüzenetekben kapták meg a koordinátákat. Az autót általában egy soroksári vagy egy szigetszentmiklósi nagyáruház parkolójában kellett átvenniük, nyitott állapotban, indítókulccsal, benne benzinpénzzel és egy munkatelefonnal, előkészítve migránsok szállítására.

A sofőrök a szervezőkkel többnyire nem találkoztak, amennyiben igen, akkor a szervező valós személyazonosságát nem ismerték, álnéven mutatkozott be nekik. Kizárólag neten és telefonon keresztül tartották a kapcsolatot, általában román nyelven, Google fordító segítségével. A fuvarokért kapott pénzösszegeket sem a szervezők adták át nekik, hanem a közvetítők.

A BŰNSZERVEZET KÖZÉPSZINTŰ VEZETŐJE EGY ROMÁN FÉRFI VOLT

A bűnszervezet középszintű vezetője egy 46 éves Szigetszentmiklóson élő román férfi volt. C. Cristian feladata volt a sofőrök beszervezése és számukra a szállításhoz járművek biztosítása. A főszervező és a szlovák férfi között ő töltötte be a közvetítő szerepét. A KR NNI nyomozói 2021. május 11-én Gyöngyösön fogták el. A rajtaütéskor ugyan az általa használt mobiltelefont kidobta a hatodik emeletről, de a nyomozóknak azt sikerült megtalálniuk, és abból olyan adatokat kinyerniük, mely egyértelműsítette számukra a férfi bűnszervezetben betöltött szerepét. Az embercsempész-hálózat főszervezője egy 55 éves líbiai férfi volt. Fedőnéven több országban ismert volt már, de a KR NNI-nek sikerült beazonosítani, és 2021. szeptember 22-én Budapesten elfogni.

A Szerbiában lévő illegális migránsokkal ő tartotta a kapcsolatot, folyamatosan ő egyeztetett velük. A célországba való eljuttatásért fejenként 3500-4500 eurót kért tőlük. Mikor megtörtént a kiszállítás, videót kért a szállítótoktól arról, hogy a migránsok őt éltetik, és hálát adnak neki ezért. Az egész embercsempész folyamatot ő koordinálta és felügyelte. Bizalmasán keresztül ő toborozta a sofőröket, s szállító járművek átalakítását is részletekbe menően ő határozta meg. Ezt szemléltetve papírdobozból még makettet is készített, amit levideózott, majd átküldött az embereinek. A rendőrök által elfogott sofőröknek esetenként még ügyvédről is gondoskodott. Elfogásakor 3 különböző névre kiállított román és bolgár okmányt találtak nála, melyek mindegyikén az ő fotója szerepelt. 19 mobiletelefont foglaltak le tőle és többtucat SIM kártyát.           

14 TAGOT AZONOSÍTOTTAK ÉS FOGTAK EL

A KR NNI-nek a bűnszervezet 14 tagját sikerült beazonosítani és elfogni. A nyomozás megállapította, hogy a csoport összehangoltan, hierarchikusan és konspirált módon működött. Az embercsempészéseket a tagok vagyoni haszonszerzési céllal, 2020 őszétől a 2021. május 11-én végrehajtott akcióig folyamatosan követték el. A terhükre rótt bűncselekmény elkövetési tétele akár több évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. Az eljárás során a rendőrök lefoglaltak 30 millió forintnak megfelelő készpénzt, valamint egy nagyértékű terepjárót és ékszereket is. A nyomozást a KR NNI NBEFO Illegális Migráció Elleni Osztálya 2023 áprilisában fejezte be, és az ügy iratait vádemelési javaslattal küldte meg a Veszprém Vármegyei Főügyészségnek. Az embercsempész-hálózat felszámolásával a KR NNI az illegális migrációra épülő szervezett bűnözésből egy igen meghatározó főszereplőt vont ki a forgalomból. 

A vármegyénkben is számoltak már embercsempész-hálózatot:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb