Mindenmás

Megszólalt a rendőrség a Szeged-Szentmihályon talált koponyáról – kiderült, milyen idős lehet a maradvány

Egy emberi koponyát találhattak Szeged-Szentmihályon a csatornánál, az egyik árokban. A maradványra fiatalok leltek rá, az esetről pedig Kiss Kató, látó számolt be a közösségi oldalán. Mint írta, nem évtizedes maradványról van szó, és azonnal értesítették a rendőrséget – írtuk meg csütörtökön délelőtt, majd az esettel kapcsolatban felkerestük a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányságot, akik most válaszoltak szerkesztőségünknek.

Mint kiderült, tényleg egy maradványra leltek a fiatalok a fent is említett helyszínen, azonban a rendőrség tájékoztatása szerint Kiss Kató posztjával ellentétben a csontok legalább 20 évesek lehetnek. Szerkesztőségünknek az alábbi tájékoztatást adta a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön:

“Tájékoztatom, hogy a maradványok – amelyek egy területfeltöltés során kerültek megtalálási helyükre – ügyét a Szegedi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárásban vizsgálja. Az eljárás jelenlegi szakaszában idegenkezűség gyanúja nem merült fel, a kirendelt szakértő helyszíni vizsgálata alapján a csontok legalább 20 évesek lehetnek.”

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb