Kikapcs

Csin Si Huang büszke lenne: megnyitott a tárlat, már a szegediekkel néznek farkasszemet az első kínai császár halhatatlan őrei

Péntek délután 5-kor megnyitott az Agyagkatonák – az első kínai császár halhatatlan őrei című kiállítás a szegedi Móra Ferenc Múzeumban, a tárlat középpontjában az első kínai császár, Csin Si Huang-ti sírhelyét őrző agyagkatonák állnak.

1974-BEN LELTEK RÁ AZ ELSŐ AGYAGKATONÁKRA 

A kínai fővárostól mintegy 1000 kilométerre, 1974 márciusában lelt rá egy helyi földműves a Kínát egyesítő első császár, Csin Si Huang-ti „elveszett” sírját őrző terrakotta hadsereg első hírnökére. Mára kiderült, hogy mintegy 2200 éve összesen négy árkot ástak az agyaghadsereg számára, melyekben a becslések alapján nagyjából 8000 szobor fekhet – a régészeti feltárások napjainkban is folynak.

NINCS KÉT EGYFORMA ARC

A katonák többsége az életnagyságúnál valamivel nagyobb: nagy részük magassága 184‒197 centiméter között váltakozik. A ruházat, illetve a védőfegyverzet elemeit agyagból alakították ki, a támadófegyvereket pedig eredeti formájukban gyártották le a szobrokhoz.

Szinte hihetetlen, de nincs két egyforma arc a sokezernyi katona között: mindegyik szobor egyedi vonásokkal és arckifejezéssel bír.

A Móra Ferenc Múzeum ókori Kína-kiállítása több egységből áll, az agyagkatonákat felvonultató tárlat délután 5-kor nyitott meg, a második egységet várhatóan a Múzeumok Éjszakáján, június 24-én nyitják majd meg, mely a sanghaji múzeumból érkező eredeti ókori tárgyakat fogja bemutatni.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb