Sport

Kiütéses győzelem, az alapszakaszban az élen zártunk! Hajrá Szeged!

A bajnoki alapszakasz utolsó meccsét játszotta az OTP Bank – Pick Szeged a Sport36 – Komló ellen. Ezzel a sikerrel csapatunk az élen zárhatta az alapszakaszt, így megszerezhette a pályaelőnyt az egyik csapat második sikeréig tartó, Veszprém elleni fináléra. Ez az előny is jól jöhet a végén. Végeredmény: OTP Bank – PICK Szeged–Sport36-Komló 42–26 (22–15) 
 

A gyereknapra adott kedves gesztussal indult a találkozó: a szegedi játékosokkal együtt a vasárnapi gyereknap alkalmából gyermekeik is pályára vonultak. Volt, aki futva, volt, aki apukája karján ülve érkezett, de az mindenkin látszott, hogy a felhajtást és a pacsizást nagyon élvezik.

A keretből ezúttal Bánhidi Bence, Luka Stepancic és Alexander Blonz maradt ki. A találkozó parádésan indult: egy kínai figura bemutatásával Tönnesen szerezte meg a vezetést csapatunknak, majd Sostaric volt eredményes. A vendégeknél a góllövőlista élvonalába tartozó Melnicsuk Viktor volt elemében, az első négy komlói gólból hármat ő szerzett. A félidőben 22–15-ös eredményt mutatott a tábla.

A szünet után Mikler Roland állt a kapuba, az első gólt pedig Rosta Miklós szerezte – neki ez összességében a negyedik volt a bajnokin. Végül egyre nagyobb különbség alakult ki a két csapat között, így a végére érvényesült erőteljesen a papírforma: OTP Bank – PICK Szeged–Sport36-Komló 42–26

A sikernek köszönhetően eldőlt, hogy az OTP Bank – PICK Szeged 50 megszerzett ponttal megnyerte az alapszakaszt, így pályaelőnnyel készülhet a Veszprém elleni döntőre, amely az egyik csapat második sikeréig tart. Az első meccs június 2-án, pénteken 18.30-kor lesz Szegeden, a második 5-én, hétfőn, szintén 18.30-tól Veszprémben, míg ha szükség lesz harmadik összecsapásra, azt június 9-én, pénteken 20.30-tól rendezik a PICK Arénában. Hajrá SZEGED!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb