Szegedi ArcokVideo365

A Borfeszt soha nem érhet véget: 2000 üveg nedűvel várja a szegedieket az Ezerjó Borkereskedés

Egy hete ilyenkor még több tízezer szegedi (és a városunkba látogató borbarát) szürcsölte a hűsítő nedűket a Széchenyi tér platánfái alatt, azonban a Somogyi utcai Ezerjó Borszaküzlet kollégái tesznek róla, hogy a Szegedi Borfesztivál végét követően se maradjunk borok és Borfeszt-életérzés nélkül. Üzletükbe a teljes, a fesztiválon is kapható repertoárjukat betárazták, ráadásul bődületes választékkal, több, mint 2000 üveg finomsággal várják a borértőket. Apropó, összesen, a bolt alatti pincével együtt több, mint 15 ezer üveg bor van náluk, amelyet házhoz szállítással is megkaparinthatsz, IDE kattintva.

Nemrég Olasz Annával kóstoltuk végig a kedvenc boraikat, most pedig Eperjesi Péter ügyvezetőt csíptük el egy gyors helyzetjelentésre. Mint a közismert szegedi borguru elmondta,

Szenzációs volt az idei 10 nap, főleg, amikor jó idő volt, de igazából a szegediek kedvét az sem szegte, ha szakadt az eső a Széchenyi téren.

A Somogyi utcában mindent forgalmaznak, amely a fesztiválon megtalálható volt a faházukban, nagy kedvenc a 2023-as szegedi borversenyben két díjat is elhozó Holdvölgy pincészet, akiknek a teljes repertoárja megtalálható náluk. Kitört a nyár, Eperjesi Péter szerint eljött a könnyed fehérborok ideje, nomeg a pezsgőké, az utóbbiak közül rengeteg kisebb manufaktúra különlegességét is kitették a polcukra.

Szeged 20 éve létező bor-mennyországát itt találod:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb