Mindenmás

Akkora razzia volt a szomszédban, hogy még a mi rendőreink is besegítettek – drogterjesztői hálózatot számoltak fel (videóval)

Több mint 200 rendőr segítségével, két alkalommal, összesen 31 helyszínen ütöttek rajta egy drogterjesztői hálózat tagjain, és 29 embert állítottak elő – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu-n. Az összehangolt akcióban a helyiek mellett a vármegyénk rendőrei is besegítettek.

A tájékoztatás szerint a nyomozók olyan információról szereztek értesülést, hogy Baján és a környező településeken, valamint Sükösdön, Kiskunhalason, Jánoshalmán és Miskén több csoport kábítószert és új pszichoaktív anyagot értékesít. Egy összehangolt akcióban a bajai és a vármegyei rendőrök, valamint Bács-Kiskun, Baranya, Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok vármegye kommandósai, kutyás rendőrök és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egységei először május 4-én hajnalban nyolc helyszínen csaptak le.

ECSTASY-T, KOKAINT ÉS HASIST IS TALÁLTAK

A házkutatások során kábítószergyanús anyagokat, 7,3 millió forintot, 780 eurót, laptopokat, telefonokat és tableteket, valamint a terjesztéshez szükséges eszközöket találtak a nyomozók. A legnagyobb fogás az egyik bajai helyszínen volt, ahol a nyomozók közel 6,3 kilogramm szárított növényi anyagmaradványt, 1090 darab ecstasy-t, 132 gramm kokaint és 40 gramm hasist, valamint mérlegeket foglaltak le. A nagyszabású akciókban 8 férfit fogtak el, akikkel szemben kábítószer-kereskedelem miatt indult büntetőeljárás.

TEGNAP IS AKCIÓZTAK

Később, május 31-én hajnalban a Bács-Kiskun, a Baranya, a Fejér, Csongrád-Csanád, a Békés és a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök, valamint a bűnügyi igazgatóság munkatársai újra lecsaptak, ekkor 23 helyszínen jelentek meg egy időben. A házkutatások során több mint 3000 ezer adagnyi – több millió forint értékű – új pszichoaktív anyagot és egy 570 tős kábítószer-ültetvényt találtak. A nyomozócsoport több luxusautót, fél kilogramm aranyékszert, 4900 eurót és 5 millió forintot foglalt le. A nagyszabású akcióban 21 embert fogtak el, akik közül 16-ot őrizetbe vettek. Velük szemben új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt indult büntetőeljárás – olvasható a közleményben.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb