Smart Szeged

Le a kalappal: a legjobb 100-ba került az SZTE a Times Higher Education fenntarthatósági rangsorán

A Times Higher Education az ENSZ által megfogalmazott 17 Fenntartható Fejlődési Cél mentén készíti el évről-évre Impact Rankings elnevezésű rangsorát. Az idei, frissen megjelent rangsorban a Szegedi Tudományegyetem a 85. helyen végzett a „béke, igazság és erős intézmények” tematikus listán. Emellett további nyolc kategóriában ért el Magyarországon vezető pozíciót, míg az összesített rangsorban a nemzetközi színtéren a mezőny jelentős bővülése mellett is megőrizte korábbi 401-600. helyezését.

A Times Higher Education 2019-ben indított rangsora, a THE Impact Rankings a világ felsőoktatási intézményeinek gazdasági, társadalmi hatását és felelősségvállalását vizsgálja az ENSZ által megfogalmazott 17 Fenntartható Fejlődési Cél (Sustainable Development Goal, SDG) alapján. Az idei rangsorban a Szegedi Tudományegyetem a nemzetközi mezőnyben továbbra is megőrizte korábbi pozícióját (401-600.) annak ellenére, hogy a tavalyinál mintegy 180-nal több, összesen 1591 intézmény szerepel a frissen megjelent listán.

Hazai viszonylatban 11 intézmény között második helyen végzett az összesített listán, holtversenyben két másik magyar egyetemmel.

A 17 TEMATIKUS LISTÁN IS ELŐKELŐ HELYRE KERÜLT AZ SZTE

Az összesített rangsor mellett a 17 tematikus listán is kiváló eredményeket ért el az SZTE. A 16. fenntartható fejlődési cél (béke, igazság és erős intézmények) mentén készült rangsorban bekerült a legjobb százba: a 85. helyen végzett a világon, ami a legjobb helyezést jelenti Magyarországon. Emellett nyolc másik kategóriában is vezető pozícióban, abszolút vagy megosztott első helyen végzett magyar viszonylatban:

  • a szegénység felszámolása,
  • nemek közötti egyenlőség,
  • tiszta víz és alapvető köztisztaság,
  • megfizethető és tiszta energia,
  • fenntartható városok és közösségek,
  • fellépés az éghajlatváltozás ellen,
  • vizek, óceánok és tengerek védelme,
  • szárazföldi ökoszisztémák védelme.

A többi nyolc részlistán is remekül szerepelt a Tisza-parti universitas, szinte kivétel nélkül mindegyiken dobogós eredményt ért el a magyar intézmények között (az éhezés megszüntetése, egészség és jóllét, tisztességes munka és gazdasági növekedés, ipar, innováció és infrastruktúra, egyenlőtlenségek csökkentése, felelős fogyasztás és termelés, partnerség a célok eléréséért).

A LEGNAGYOBB MÉRTÉKBEN A TISZTESSÉGES MUNKA ÉS GAZDASÁGI NÖVEKEDÉS TERÜLETÉN LÉPTEK ELŐRE

Nemzetközi viszonylatban számos SDG-listán javította az SZTE a helyezését: a legnagyobb mértékben a tisztességes munka és gazdasági növekedés területén lépett előre idén (a 401-600. helyről a 201-300. helyre), de több másik listán is javított legalább egy-egy kategóriát (a szegénység felszámolása, egészség és jóllét, a nemek közötti egyenlőség, béke, igazság és erős intézmények, partnerség a célok eléréséért). Más esetekben az akár ötvennel vagy százzal több rangsorolt intézmény között is megtartotta kiváló helyezését (egyenlőtlenségek csökkentése, fellépés az éghajlatváltozás ellen, vizek, óceánok és tengerek védelme, szárazföldi ökoszisztémák védelme). Emellett tíz kategóriában is a legjobb kétszázban vagy háromszázban szerepel a nemzetközi listákon.

A 2023-as CWUR ragsorban is remekült szerepelt az SZTE:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb