A szegedi Gyermekklinika alapkőletételének századik évfordulójára is emlékeztek a gyermekorvosok kongresszusán Szegeden
A szegedi gyermekklinika múltja és a gyermekgyógyászat jövője is terítékre került a Magyar Gyermekorvosok Társaságának Szegeden rendezett nagygyűlésén. A szakemberek többek között a mesterséges intelligencia orvosi szerepéről tanácskoznak, miközben megemlékeztek a klinika alapkőletételének századik évfordulójáról is. A háromnapos kongresszus megnyitóján a kiemelkedő gyógyító, kutató és oktató munkát végző gyermekorvosokat is elismerték.
November 5–7. között a Hunguest Hotel Forrás ad otthont a Magyar Gyermekorvosok Társasága 69. nagygyűlésének. A rendezvényen a gyermekgyógyászat aktuális kérdései mellett a fiatal orvosok szakmai fejlődése és a különböző szakterületek együttműködése is hangsúlyos szerepet kap – derül ki a Szegedi Tudományegyetem beszámolójából.
SZÁZ ÉVE TETTÉK LE A SZEGEDI GYERMEKKLINIKA ALAPKÖVÉT
A kongresszuson a szegedi gyermekklinika alapkőletételének századik évfordulójáról is megemlékeztek. Bereczki Csaba, az SZTE Gyermekgyógyászati Klinika igazgatója felidézte: Klebelsberg Kuno és Horthy Miklós száz évvel ezelőtt tette le az intézmény alapkövét, öt évvel azután, hogy az egyetem Kolozsvárról Szegedre költözött. A rendezvényen egy kisfilmet is levetítettek, amely kitért arra, miért éppen gyermek- és szülészeti klinikák építésével indultak az egyetemi beruházások. Az Alföld déli részén akkoriban különösen súlyos problémát jelentett a csecsemő- és gyermekhalandóság. Klebelsberg olyan korszerű egyetemi várost képzelt el, amely az oktatás és a kutatás mellett a lakosság egészségét is szolgálja.
KÜLFÖLDI SZAKEMBEREK IS ÉRKEZTEK SZEGEDRE
Bereczki Csaba szerint a gyermekek életének és egészségének védelme ma is központi feladat. A tudásmegosztásba külföldi szakemberek is bekapcsolódnak: Temesvárról, Belgrádból és Missouriból is érkeztek kollégák a szegedi nagygyűlésre.
A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA IS ÁTALAKÍTJA AZ ORVOSOK MUNKÁJÁT
Nagy Anikó, a társaság elnöke a november 5-i megnyitón arról beszélt, hogy a kongresszus egyik legfontosabb feladata a gyermekgyógyítás újdonságainak bemutatása és a fiatal kollégák támogatása. Az idei kiemelt témák között szerepel a digitalizáció és a mesterséges intelligencia: az előnyök mellett a veszélyeket és az orvosi munka várható változásait is megvitatják.
Havasi Katalin főtitkár a gyermekgyógyászokat összekötő szemléletet hangsúlyozta: „Nem lábakat, szíveket, tüdőket gyógyítunk, hanem olyan kicsi embereket, akiknek van jövője, lelke, családja és környezete.” A szakmai programot ünnepi esemény is kísérte: csütörtök este a magyar gyermekorvosok tiszteletére rendeztek hangversenyt a szegedi dómban, közel száz gyermekből álló kórus részvételével.
RANGOS SZAKMAI ELISMERÉSEKET ADTAK ÁT
A nagygyűlés megnyitóján a gyógyításban, a kutatásban és az oktatásban kiemelkedő teljesítményeket is elismerték. A Schöpf-Merei Ágost-emlékéremmel a gyermekgyógyászatban végzett kiemelkedő tudományos, klinikai vagy szervezőmunkát, a Bókay János-emlékéremmel a társaság érdekében végzett munkát díjazzák. A Petényi Géza-díj kiemelkedő tudományos publikációért, az Oláh Éva-emléktoll a Gyermekgyógyászat folyóirat legjobb esetismertetésének első szerzőjének jár. A Flesch Ármin-díjjal a kimagasló gyógyító és nemzetközileg is jelentős tudományos tevékenységet ismerik el, külön figyelmet fordítva az elesettekért végzett munkára.
A fiatal gyermekorvosok támogatása is hangsúlyt kapott: a Veres Gábor-mentordíjjal a képzésüket, gyógyító és kutatómunkájukat segítő, kiemelkedő mentori tevékenységet jutalmazzák, a Veres Gábor-ösztöndíj pedig a fiatal rezidensek és szakorvosok szakmai fejlődését támogatja. A díjazottak listája megtalálható az SZTE közleményében.
ORSZÁGOS MINTA LEHET A SZEGEDI GYERMEKVÉDELMI PROTOKOLLBÓL
A kongresszus egy másik fontos szegedi témájáról már beszámoltunk: Both Emőke gyermekvédelmi helyettes államtitkár szerint országos protokoll alapjává válhat az SZTE Gyermekgyógyászati Klinikáján kidolgozott gyermekvédelmi működési modell. A szakemberek együttműködésére épülő rendszer célja, hogy a veszélyeztetett gyerekek időben segítséget kapjanak, és az információk továbbítása ne személyes kapcsolatokon vagy egyéni döntéseken múljon. A szegedi modell működéséről és a kongresszuson elhangzott gyermekvédelmi tapasztalatokról itt olvashattok részletesen:



