Mindenmás

Illegális autóbontóra csaptak le a nyomozók Vásárhelyen, vádat emeltek egy férfi ellen

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki illegális autóbontót működtetett városbeli lakóingatlanán – közölte az ügyészség pénteken. Mint kiderült, a férfi 15 köbméternyi szemetet is tárolt az ingatlan udvarán.

A vádirat szerint a vádlott házában a nyomozó hatóság 2021. április 1. napján szemlét tartott, miután bejelentés érkezett arról, hogy az ingatlanon nagy mennyiségű hulladékot található. Az intézkedés során a telken 15 köbméternyi szemetet, közte bontott gépjárműalkatrészeket, ruházati és építési hulladékot, elektronikai és más hulladékot találtak. Emellett az udvaron 5 segédmotor, 2 elektromos kerékpár valamint két személygépkocsi is volt, egyik már félbevágott állapotban.

A LEFOGLALT JÁRMŰVEKET IS ELADTA

A férfi hulladékgazdálkodási engedéllyel nem rendelkezett, annak ellenére, hogy a jogszabály szerint hulladékot gyűjteni csak hulladékgazdálkodásra feljogosító engedély birtokában lehet. A vádlott által felhalmozott tárgyak többsége veszélyes hulladéknak minősül, a járművekből kiszivárgó fáradtolaj a talajt is talajcserét igénylő módon, nagymértékben beszennyezte. Vádiratában az ügyészség a férfi terhére rótta azt is, hogy a rendőrségi szemlekor nála lefoglalt járműveket a tiltás ellenére utóbb értékesítette. A vádlottat járási ügyészség veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntettével, környezetkárosítás bűntettével valamint zártörés bűntettével vádolja. A terhelt bűnösségéről a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság fog dönteni.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb