GasztroVideo365

Sarti Beach, Te vagy az? Görög tengerparttá változott Mesi Cukrászdája, ahol még a tölcsér is gluténmentes

Bátortalanul somfordált be a szegedi nyár, viszont kifejezetten klassz időt jósolnak a hónap második felére, szóval, itt a fagyiszezon, a Makkosházi körúti Mesi Cukrászdája pedig két nagy durranással is előrukkolt az utóbbi tiszteletére. 4-5 méteres, óriás pálmafák nőttek ki a teraszukból, amelynek kinézetét a szegediek körében rendkívül népszerű görög tengerpart ihlette, ráadásul egy nagyon komoly mentes kínálattal rukkoltak elő a nyárra, olyannal, ahol még a tölcsér is gluténmentes.

ZÉRÓ FAGYI, ZÉRÓ TÖLCSÉRREL

Az év elején névváltoztatáson átesett cukrászda – amely elhagyta a “mesebeli” szót, egyúttal a korábbinál sokkal kifinomultabb design-ra váltott – fő erőssége mindig is a mentes süti-kínálata volt, mint Füredi László üzletvezető elmondta,

a 2023-as nyár fő célkitűzése, hogy ugyanezt fagyiban is meg tudják adni a szegedieknek.

A 24 tégelynyi kínálat harmada “zéró” fagylalt, ami pedig külön öröm, hogy tölcsérből is van tej – és gluténmentes náluk, ez Szegeden egészen ritka egyébként.

WELCOME TO THE BEACH

A Makkosházi körút 11. alatti cukrászda az év elején kezdte meg újjászületését, első körben a belső tér alakult át, a korábbi, karácsonyi stílust egy kifinomult, csajos, vintage enteriőr váltotta.

A megújulás második fázisát szándékosan a nyárra tartogatták, Mesi Cukrászdája ugyanis pár hét alatt tényleg olyan lett, mintha a görög Sarti valamelyik tengerparti vendéglátóhelyére ülnénk be, az “i” -re pedig a szomszédos Mesi Virágoskertjéből érkezett 4-5 méteres pálmák teszik fel a pontot.

A helyzet az, hogy a hangulatot egyszerűen érezni kell, a fagyit meg ugye, elnyalni – az előbbit megpróbáljuk videón átadni, az utóbbi pedig a Makkosházi körúton vár:

  • Szeged, Makkosházi körút 7-9.
  • Díjmentes parkolás az üzlet előtt, a Makkosházi körút 11. alatt!
  • Info vonal: 06308770642

Operatőr: Magyar Andor

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb