Mindenmás

A honvédség legmodernebb, ötmilliárdos helikoptere zuhant le Horvátországban, az is megvan, hogy miért

A Magyar Légierő két Airbus H145-ös helikoptere légi kiképzési feladatot teljesített szerdán a horvát légtérben, amikor az egyik három fővel a fedélzetén, egyelőre tisztázatlan körülmények között, Horvátország középső részén lezuhant. A mentőcsapatok megtalálták a helikopter roncsait, átkutatásuk során egyelőre két katona holttestét találták meg, harmadik társukat még keresik – írtuk meg a tragédia után nem sokkal, majd az is kiderült, hogy miért zuhanhatott le.

A Pakovo Selo és Miljevac közötti területen a Cikola folyó kanyonjában találták meg az eltűnt magyar katonai helikopter roncsait és a legénység két tagjának holttestét. A járművön utazó harmadik után még kutatnak a helyi hatóságok. A Blikk szerint két horvát lap is nem hivatalos forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a pilóta nem vette észre egy zipline huzalt, amibe beleakadt a helikopter. A zipline egy olyan, rendszerint rozsdamentes acélból készült drótkötélpálya, amely két magaslat között kifeszítve helyezkedik el, és amelyen a megfelelő szerkezet segítségével átcsúszhatunk egyik pontból a másikba.

2019-BEN ÉRKEZTEK EZEK A TÍPUSÚ GÉPEK HAZÁNKBA

A 24.hu most azt írja, hogy a Magyar Honvédség első két Airbus H145M típusú helikoptere négy éve, 2019-ben érkezett Magyarországra. A még Benkő Tibor vezette Honvédelmi Minisztérium 2018-ban jelentette be, hogy Magyarország húsz darabból álló flottát vásárol a németországi központtal működő Airbus Helicopterstől. Ezek az Airbus-gépek voltak az első igazán nagy tételek az Orbán-kormány felpörgetett katonai beszerzései között. Akkori hírek szerint a kormányzat lépcsőzetes kifizetéssel összesen mintegy 100 milliárd forintot fizetett az új helikopterekért. Ez alapján lehetett kalkulálni, hogy a gépek a járulékos költségekkel és a személyzet kiképzésével együtt átlagosan darabonként 5 milliárd forintba kerültek a költségvetésnek.

Az Airbus H145 széles körben használt géptípus, polgári célokra is használják, de a HM természetesen a katonai verziót vásárolta meg. A 24.hu korábbi információja szerint a megrendelt gépeknek csak egy kisebb része rendelkezett kifejezetten harcászati felszereltséggel, a többséget általánosan használható, illetve felderítő-mentő feladatokra optimalizált változatban rendelték meg. Néhány gépet pedig úgy képeztek ki, hogy VIP-szállításra is át lehessen alakítani. Mivel igen magas szintű technikával felszerelt gépekről van szó, irányítása két fős személyzetet igényel. A kéthajtóműves helikopter a személyzeten kívül legfeljebb 9 utast szállíthat.

SZOLNOKRA TELEPÍTETTÉK A GÉPEKET

A beszerzés lezárását másfél éve Ruszin-Szendi Romulusz jelentette be  Szolnokon. A Magyar Honvédség azóta leváltott parancsnoka 2021 decemberében azt közölte, hogy az utolsó H145M típusú könnyű, többcélú helikopter is megérkezett a németországi Donauwörth-ből Magyarországra, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázisra, ezzel teljessé vált a húsz gépből álló flotta. A gépeket a honvédség szolnoki bázisára telepítették, ahol egy olyan infrastruktúrát is kiépítettek, amely alkalmas a modern helikopterek fogadására és karbantartására.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb