Szegedi Arcok

Új csöppségekkel bővült a Vadaspark: szurikáták születtek Szegeden

Hiába jöttek elefántok, orrszarvúk, egzotikus nagymacskák és tollas ritkaságok az elmúlt években, a legnagyobb kedvencnek még mindig a szurikáta számít a Vadasparkban. Május közepén 5 új apróság tűnt fel az üregeik bejáratánál, a szülők és testvérek akkor még nagy izgatottsággal vigyázták őket, hiszen kissé korainak tűnt, hogy a felszínre jöjjenek – számolt be a gyarapodásról a Szegedi Vadaspark.

Mint kiemelték, a közös gondoskodásnak köszönhetően azonban nem történt baj, azóta mindegyikük szépen és egészségesen cseperedik. A jelenlegi szülők egyébként 2021-ben érkeztek Szegedre Pécsről és Budapestről. Azt, hogy szépen egymásra találhattak és jól érzik magukat a Vadasparkban, az is mutatja, hogy immár 3 alomból származó 10 utódjukkal együtt élnek igen mozgalmas életet a kifutójukban. Hosszabb távon természetesen a felnövő utódok más állatkertekbe kerülnek, hiszen véges a tartóhely kapacitása, ahogy vadon is elvándorolnak idővel a fiatalok.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb