Mindenmás

Ismét Moto GP-vé változik Szeged? Motorokkal csapatják végig a várost éjszakánként

Valóságos Moto GP-vé változott Szeged éjszaka, néhány motoros órákon át száguldozott a város több pontján, boxutcává változtatva több tucat Szeged365 olvasó hálószobáját – írtuk meg még tavaly júniusban, majd a rendőrség azt közölte, hogy éjjelente motoros rendőrök járják majd az utakat. Mint kiderült, egy év távlatában sem szűnt meg a probléma, csak mérséklődött, hiszen a Szegeden láttam csoportban ismét arról panaszkodnak, hogy a Rókusi körút és a Kossuth Lajos sugárút is motorospályává avanzsál éjszaka.

“Kérdezném a Rókusi körút, illetve környéki szegediektől, hogy mennyire érzik zavarónak hogy a körút átminősült gyorsasági motorpályává? Éjfélig üveghangon a sebességhatárt szemmel láthatóan átlépve, öt percenként hasítanak végig, mindezt nyitott ablakon keresztül a fél város élvezheti. Érdekel, hogy csak én vagyok túl érzékeny, és másoknak ez elfogadható, esetleg már történt valami szerveződés, hogy élhetőbb legyen a környék?” – tette fel a kérdést az egyik posztoló vasárnap.

A VÁROS TÖBB PONTJÁN SZÁGULDOZNAK

A poszt alatt gyorsan gyülekeztek a hozzászólások, köztük volt olyan, aki azt írta, hogy egyszerűen be kell csukni az ablakot, míg mások szerint a város több helyén is fennáll ugyanez a probléma, mint:

  • a Kossuth Lajos sugárúton,
  • a Felső Tisza-parton,
  • a József Attila sugárúton
  • a Szabadkai úton
  • és a Kereszttöltés utcánál.

Az egyik hozzászóló így vélekedett: “Nem vagy egyedül ezzel a problémával. Vannak a városban csomópontok ahol szeretnek úgymond “bandázni”, ott aztán durván hangosak ezek a gépek, de a város másik felén is hallatszódik, a semmiből hirtelen egy jó erős motorzúgás, amitől majd kiugrassz éjjel az ágyból, mert az a baj ezekkel a hangoskodókkal, hogy este 11:00 kor is és 00:00 kor is még húzzák neki a gázt. Szóval igen nagyon zavaró, jó lenne ha ezt nem városban csinálnák, hanem olyan helyeken – például tanyákon – ahol akár gyorsulási versenyt rendezhetnek, nem bánná senki ott a senkiföldjén nem hallja senki!”

TAVALY IS EZ VOLT A PROBLÉMA

Az, hogy ez Szegeden állandó probléma mi sem bizonyítja jobban, mint hogy már tavaly is erre panaszkodtak a városiak. Rendre döngettek végig a motorosok a Rókusi és Makkosházi körúton, valamint a Csongrádi sugárúton….

….majd a rendőrség motoros járőröket küldött ki éjszakánként. “Kollégáink a szegediek közösségi médiában megosztott tapasztalatira reagálva motorral járják Szeged forgalmasabb útjait annak érdekében, hogy az éjszakai időszakban, motorokkal elkövetett szabályszegéseket is megelőzzék” – írták akkor a Facebook oldalukra, amiért roppant hálásak vagyunk Nekik, mi pedig segítsük a munkájukat azzal, hogy bejelentjük, ha folyamatos száguldozásnak vagyunk tanúi.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb