Sport

Elkészült az NB III csoportbeosztása: megvan hova került a Szeged-Csanád Grosics Akadémia

“Az MLSZ kedden közzétette az új rendszerben lebonyolítandó labdarúgó NB III csoportbeosztását. Második csapatunk a Délkeleti csoportba került” – tette közzé a Szeged-Csanád Grosics Akadémia közösségi oldalán.

Mint írták, a versenyszabályzat értelmében a bajnokság július 30-án kezdődik, és 2024. május 26-án ér véget.

NB III. DÉLKELETI CSOPORT:

  • Szeged-Csanád GA II., 
  • Békéscsaba II,
  • BKV Előre,
  • Cegléd,
  • ESMTK,
  • FC Dabas,
  • Füzesgyarmat,
  • Hódmezővásárhely,
  • Honvéd II,
  • Kecskemét II,
  • Körösladány,
  • Martfű,
  • Monor,
  • Pénzügyőr,
  • Szolnoki MÁV,
  • Vasas II.

Mint a klub írta, a sikerrel megvívott osztályozót követő bő kéthetes pihenő végeztével, hétfő délután elkezdte a felkészülést az NB III-ba feljutott második csapat. Andorka Péter együttese öt edzőmérkőzést vív az alapozó időszak során, július 10-én pedig ötnapos edzőtáborba utazik a gyulai Grosics Akadémiára.

A Szeged-Csanád Grosics Akadémia második csapatának edzőmérkőzései a nyári felkészülési időszakban:

Július 1. Tiszafüred
Tiszafüredi VSE (NB III.) – Szeged-Csanád GA II.
Július 8., Szent Gellért Fórum
Szeged-Csanád GA II. – CSC Dumbravita (román II. osztály)
Július 12., Gyula
Szeged-Csanád GA II. – Körösladányi MSK (NB III.)
Július 15., Szolnok
Szolnoki MÁV FC (NB III.) – Szeged-Csanád GA II.
Július 22., Szent Gellért Fórum
Szeged-Csanád GA II. – Gyulai Termál FC (Vármegye I.)

Forrás: szeged-grosicsakademia.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb