Sport

A Haladástól igazolt támadót a Szeged-Csanád GA

A Haladástól igazolt támadót a Szeged-Csanád Grosics Akadémia, Borvető Áronnal hároméves szerződést kötöttek a szegediek – közölte a klub a közösségi oldalán. Mint kiemelték, Áron eddig 33 bajnoki mérkőzést tudhat maga mögött.

A közlemény szerint Borvető Áron 1998. július 20-án született Budapesten. Az MTK Budapest és a Vasas Kubala Akadémia utánpótlásában pallérozódott. 2017-ben Vácra szerződött, ahol másfél év alatt 40 másodosztályú bajnokin szerepelt.

MOTIVÁLTAN ÉRKEZETT

A 189 centiméter magas támadó 2019 márciusában a III. Kerületi TVE játékosa lett. Az óbudai csapattal 2021-ben megnyerte az NB III. Nyugati csoportját, 18 góllal járult hozzá a bajnoki cím megszerzéséhez. A 2021/22-es szezonban 37 NB II-es mérkőzésen 9 gólt szerzett a III. Kerület színeiben. Az előző idényt a Szombathelyi Haladásnál töltötte, 33 bajnoki mérkőzésen egyszer volt eredményes. “Örülök, hogy a Szeged-Csanád Grosics Akadémia játékosa lehetek! Rendkívül motiváltan érkeztem, segíteni szeretném a klubot és egyúttal bebizonyítani, hogy nem véletlenül szerződtettek. Szilágyi Zolival együtt nevelkedtünk a Vasasban, régi barátom, sokat segít a beilleszkedésben, ami egyébként is zökkenőmentes, mert mindenki nagyon közvetlen, szeretettel fogadtak a csapattársak” – nyilatkozta Borvető Áron.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb