Mindenmás

Nemzetközi csalássorozatból származó pénzeket mostak tisztára – öt ember ellen emeltek vádat Szegeden

A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség vádat emelt öt személlyel szemben, akik 2017-ben egy nemzetközi csalássorozatból származó pénzek tisztára mosásában működtek közre – tudtuk meg csütörtökön az ügyészségtől.

Mint kiderült, a vádirat szerint a vádlottak anyagi ellenszolgáltatás ígéretével rávették két, szerbiai származású vádlott-társukat arra, hogy Magyarországra jöjjenek és itthon cégeket alapítsanak, vagy vállalják el már meglévő gazdasági társaságok ügyvezetői tisztségét. A cégbejegyzéseket követően velük budapesti illetve szegedi bankfiókokban bankszámlákat nyittattak meg. A céges illetve banki iratokat a stróman ügyvezető vádlott-társaiktól valamennyi esetben átvették, majd azokat ismertelen megbízójuknak továbbították.

AZONNAL REPÜLT A PÉNZ A KÜLFÖLDI BANKSZÁMLÁKRA

A közlemény szerint a bankszámlákra ezután kriptovaluta-vásárlási és egyéb befektetési lehetőségek hamis ígéretével megtévesztett külföldi sértettek 13 európai országból teljesítettek átutalásokat. Az ügyben a valós működtetési szándék nélkül alapított gazdasági társaságok négy számlájára 4 hónap leforgása alatt 390 millió forintnyi külföldi átutalás folyt be a csalások eredményeként. A bűnös pénzeket netbankon keresztül azonnal külföldi számlákra utaltak tovább. A főügyészség a vádlottakat különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntette és közokirat-hamisítás bűntette elkövetésével vádolja.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb