Sport

Szegeden született, most újra Szegeden futballozik: Nagy Zsombor a védelembe érkezett

Szegeden született és Szegeden nevelkedett: a Szeged-Csanád Grosics Akadémia legújabb szerzeménye, Nagy Zsombor, hazatért. A belső védő posztján játszó labdarúgó egy évre kölcsönbe érkezik az MTK Budapesttől, hogy megerősítse a szegedi védelmet.

Nagy Zsombor, aki 1998. március 21-én született a Napfény városában, a Tisza Volánban találta meg a labdarúgás iránti szeretetét, majd később, 2012-ben az MTK Budapest csapatához csatlakozott. Az akadémián végigjárta a korosztályokat, szorgalmas munkával, és kiváló teljesítménnyel tett szert nemzetközi elismerésre. Ebben a folyamatban a magyar utánpótlás-válogatottakban is lehetőséget kapott a bizonyításra.

2018-ban tört be az MTK felnőtt csapatába, ahol egy Siófok elleni bajnokin mutatkozott be. Egy kölcsönszerződés keretében a Dorog csapatánál töltött idényt, ahol 35 mérkőzésen kétszer talált be az ellenfél kapujába. Ezt követően visszatért az MTK-hoz, ahol eddig 45 NB I-es, 37 NB II-es, valamint 14 Magyar Kupa-mérkőzésen szerepelt és összesen 6 gólt szerzett.

Nagy Zsombor nagy örömmel nyilatkozott a szegedi visszatérésről: „Örülök, hogy visszatérhetek Szegedre és visszaadhatok valamit abból, amit az utánpótlásban kaptam ettől a várostól. Boldog vagyok, hogy a Szeged-Csanád Grosics Akadémiával kölcsönösen segíthetjük egymást ebben a szezonban. Bízom benne, hogy hozzá tudok járulni a csapat sikeres szerepléséhez és egyúttal megkapom a klubtól azt, amire szükségem van a pályafutásom jelenlegi szakaszában.”

Köszöntünk itthon, Zsombi! Kívánunk neked eredményes, sikerrel teli szezont a kék-feketében!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb