Mindenmás

Betört a kocsmába, majd meglógott a pénzzel, korábban pedig verekedett is egy 28 éves férfi a vármegyénkben

Lopás miatt indult eljárás egy nagymágocsi férfi ellen, aki betört egy helyi kocsmába, ahonnan pénzt vitt el – tudtuk meg a rendőrségtől. Mint kiderült, a 28 éves férfi még június 30-án tört be a kocsmába, korábban pedig verekedett is, így a lopás mellett garázdaság miatt is felelnie kell.

A rendőrség közleményében azt írja, hogy a megalapozott gyanú szerint a 28 éves férfi 2023. június 30-án éjszaka befeszítette egy nagymágocsi presszó bejárati ajtaját, és bement. Rövid kutatást követően magához vette a tulajdonos és a pultos pénzét is, majd a csaknem 150 ezer forintnyi zsákmánnyal sietve elmenekült a tetthelyről.

MÁJUSBAN EGY RENDEZVÉNYEN VEREKEDETT

A szentesi detektívek a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomkereső kutyás járőrével együttműködve rövid időn belül azonosították a betörőt, akit a tartózkodási helyén elfogtak, majd előállították a Szentesi Rendőrkapitányságra. A férfi még májusban egy nagymágocsi rendezvényen összeverekedett vitapartnerével, így lopás mellett garázdaság bűntettének elkövetése miatt is felelnie kell – tették hozzá.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb