Mindenmás

Struccfarmnak álcázták a marihuána-ültetvényt Vásárhelyen, most vádat emeltek 3 ember ellen

Vádat emeltek két férfival és egyikük élettársával szemben, akik Hódmezővásárhelyen alakítottak ki indiaikender-ültetvényt, ahol több mint ezerhatszáz növényt neveltek – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője hétfőn az MTI-t.

Saághy Flóra közölte, a letartóztatásban lévő három embert jelentős mennyiségű kábítószer társtettességben elkövetett kereskedelmével vádolják.

KÖZVETLENÜL A STRUCCOK MELLETT NŐTT A KENDER

Mint kiderült, a nő tulajdonában álló telek szabadtéri részén, illetve erre speciálisan kialakított beltéri helyiségekben a pár és társuk a vádirat szerint indiaikender-ültetvényt alakított ki. A növényeket a pár gondozta, beérésüket követően azokat betakarították, szárították, majd a kiadagolt kábítószert társuk értékesítette.

A tanyán tavaly június 8-án a nyomozók 1630 tő indiai kendert, hat kiló, már szárítás alatt álló ágvégződést, valamint az értékesítéshez szükséges egyéb eszközöket foglalt le. A lefoglalt kábítószer hatóanyag-tartalma több mint tizenhatszorosa a jelentős mennyiség alsó határának. A felderítésről szóló rendőrségi közlemény szerint a tanyán – feltehetően álcázásként – struccfarm működött, ahol közvetlenül a futómadarak kifutója mellett alakították ki az indiaikender-ültetvényt.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb