Mindenmás

Napi pakk: 35 fok, élénk szél, és Csuja Imre születésnap

Kezd igazán bekeményíteni a kánikula, ma már a 35 fokot karistoljuk Szegeden. A felfrissülést hozó hidegfrontra csütörtökig kell várni, addig is marad a hőség városunkban. Ne feledd: másodfokú hőségriadó van, és életbe lépett a vörös kód is. Mutatjuk, mit tartogat a kedd Szegeden, már be is készítettük a kávéd mellé a legfontosabb napindító információkat, itt a napi pakk!

NÉVNAPOSOK, CSUJA IMRE ÉS KOSSUTH LAJOS SZEGEDEN

Nagyon boldog névnapot kívánunk Nektek: Nóra, Lili, Bence, Bende, Benedek, Eleonóra, Félix, Helga, Lilla, Nelli, Olga, Olivér, Szende és Ulrik! A névnaposaink mellett néhány érdekesség mára:

  • ma van Szent Benedek, Európa védőszentjének napja. Nursiai Benedek a bencés rend alapítója és regulájának kidolgozója. 1964-ben VI. Pál pápa a nyugati szerzetesség alapítójaként és az európai szellemiség alakítójaként Európa védőszentjévé nyilvánította.
  • 89 éve ezen a napon született Giorgio Armani divattervező,
  • 63 éve pedig Csuja Imre színész (Üvegtigris – Csoki), aki belépett a Maláta Lovagrendbe Szegeden

Sőt, 1849-ben pont ezen a napon, vagyis július 11-én Kossuth Lajos Szegedre érkezett. A Kárász-ház erkélyéről, fáklyafénynél mondta el utolsó nyilvános magyarországi beszédét.

KITART A KÁNIKULA

Keddre virradóan néhol záporok, zivatarok kísérhetik a gyenge hidegfront átvonulását, ebből viszont nagyon úgy fest, hogy Szeged nem kap semmit. Napközben napos, száraz időre van kilátás. Többfelé élénk, helyenként erős lehet az északnyugati szél. A 15-23 fokos hajnalt követően délutánra 30 és 36 fok közé melegedhet a levegő.

MÁSODFOKÚ HŐSÉGRIASZTÁS SZEGEDEN

Müller Cecília országos tisztifőorvos az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján, figyelembe véve a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlását 2023. július 10-én (hétfő) 00.00 órától 2023. július 12-én (szerda) 24.00 óráig másodfokú hőségriasztást rendel el az ország egész területére. Azt javasolja, hogy a legmelegebb órákban lehetőség szerint ne tartózkodjunk a napon.

A VÖRÖS KÓD IS ÉLETBE LÉPETT

A következő napokban várható hőség miatt hétfő reggel életbe lépett a „vörös kód” is, ami kötelezővé teszi valamennyi szociális intézmény számára a hajléktalan vagy bajba jutott emberek befogadását. Minden szociális intézménynek meg kell nyitnia kapuját, ha a regionális diszpécserszolgálat utcán bajba került, magán segíteni nem tudó emberről kap információt.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb