Sport

Az év felfedezettje lehet a kajak-kenusok között Kiss Ágnes, az MVM Szegedi VSE feltörekvő tehetsége, mégsem utazik a vb-re

Az év felfedezettje lehet a kajak-kenusok között Kiss Ágnes, az MVM Szegedi VSE feltörekvő tehetsége. Három ifjúsági világbajnoki aranyérme mellett az MVM Szegedi VE 18 éves kenusa egy felnőtt Európa-bajnoki bronzot is szerzett az idén, a „nagyok” vébéjére mégsem utazik el.

A 2005-ös születésű fiatal a sportágban Eb-ként is jegyzett krakkói Európai Játékokon képviselte Magyarországot júniusban – nem is akárhogyan, egyből felállhatott a dobogóra. Pedig az első belföldi válogatóversenyen még csak az ifjúságiak között indult el, a másodikon viszont két korosztályt ugorva a felnőttek között is megmérette magát C–1 500 méteren – írja a Nemzeti Sport.

JÓL SIKERÜLT A VÁLOGATÓ VERSENY

„Már egy ideje a terveim között szerepelt megcélozni az Európai Játékokat, viszont csak a második hazai válogatóverseny alapján lehetett kijutni” – mondta a Nemzeti Sportnak Kiss. “Piszkálta a kíváncsiságomat, hol tartok a felnőttmezőnyhöz képest, első körben belföldi, ha jól sikerül, akkor pedig nemzetközi színtéren is” – emelte ki. A válogatóverseny jól sikerült: győztesként válogatottunk legfiatalabb tagjaként utazhatott Lengyelországba, 18 évesen olyan sportági klasszisokkal együtt, mint Csipes Tamara, Tótka Sándor vagy éppen Varga Ádám, hogy csak az ötkarikás érmeseket említsük.

VILÁGSZTÁROK ELLEN VERSENYZETT

Nem csak a honi elitet figyelhette meg, hiszen saját versenyszámában a döntőben összecsapott többek között a háromszoros világ- és ötszörös Európa-bajnok ukrán Ljudmila Luzannal és a szintén világbajnok, kétszeres Eb-győztes spanyol Maria Corberával. Nem túlzás kijelenteni, szégyenkeznie nem kell, hogy ők jobbnak bizonyultak, úgy meg főként nem, hogy csak ők értek nála előbb célba. „Régóta szerettem volna kipróbálni magam világsztárok ellen, mégis, amikor megláttam, hogy a szám világ- és Európa-bajnoka is rajthoz áll, kicsit megijedtem. Most valóban ellenük kell versenyeznem?! ” – emlékezett vissza a döntőre Kiss.

NEM VESZ RÉSZT A FELNŐTT VB-N

Azt egyelőre nem tudni, ki indul augusztusban a duisburgi felnőtt-világbajnokságon (a nem olimpiai szám) női C–1 500 méteren, csak azt, nem a válogatóverseny alapján jogosult Kiss – minden további attól függ, hogyan tud a szövetségi kapitány Hüttner Csaba logisztikázni, hogy a női kenusaink futamai időben ne essenek túl közel egymáshoz. A szegediek Európa-bajnoki bronzérmes tinije elmondta, közös megbeszélés eredményeként jutottak arra, egyelőre ilyen jelentős világeseményre ne utazzon el.

„Abban maradtunk, a jövőm szempontjából még lehet, hogy túl nagy falatnak bizonyulna a vébé, így is nagyon sűrű a versenynaptár. Nem akartuk, hogy kiégjek” – magyarázta Kiss, de bevallotta, eleinte nehezen fogadta el a döntést. “Menni akartam, nagyon is, de ahogy sorra követték egymást a megméretések, egyre jobban érzem, miért javasolták ezt a megoldást, mostanra pedig én is biztos lettem benne, ez a helyes út. Jövőre már a felnőttversenyeken is rendszeresen elindulnék, megnézném, az olimpiai számokban hol tartok a jelenlegi válogatottakhoz képest. Sokat kell még fejlődnöm, hogy megszorongassam őket, de kíváncsian várom, mit hoz a jövő” – tette hozzá.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb