Mindenmás

Őzet akart menteni a nő, de elütötte a kamionos – kiderült, miért történt a halálos baleset szerdán Mórahalomnál

Szerdán 12 óra előtt nem sokkal egy kamionos elgázolt egy gyalogost az 55-ös főúton, Mórahalomnál – írtuk meg a balesetet követően. Mint kiderült, egy nő volt az áldozat, aki azért állt félre, mert egy őz állt az úton és megpróbálta biztonságban leterelni.

Csak a lámpája tört ki annak a román rendszámú kamionnak, amely egy nőt gázolt halálra az 55-ös főúton Mórahalom közelében szerdán. Kiderült, hogy a szerb rendszámú autót vezető nő félreállt, majd kiszállt és óvatlanul az útra lépett. A kamionos már nem tudta elkerülni a balesetet. A gyalogos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette – írja a Tények.

HIÁBA FÉKEZETT A KAMIONOS

A portál úgy tudja, hogy a nő azért állt félre az úton, mert egy őz állt középen. Kiszállt és megpróbálta biztonságba terelni az állatot. Amikor a kamionos észrevette a nőt azonnal fékezett, de hiába, nem tudta elkerülni a becsapódást. Azonnal segítséget hívott, de a gyorsan megérkező mentőknek sem volt esélye megmenteni az életét. A Tények szerint az áldozat autójában még egy nő ült, aki végig nézte a tragédiát. De ő is tehetetlen volt. Az őz elszaladt és nem lett baja – írják.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb